2017-05-24 08:53:13• hírek • Szatmár.ro

Turos: jelentős fizetésemelést ír elő az orvosok és tanárok számára a bértörvény

A szenátus kedd (május 23.) délelőtti plenáris ülésén megszavazták az egységes bértörvény tervezetét. A felsőház RMDSZ frakciója is zöld utat adott a jogszabálynak.

Turos Lóránd, az RMDSZ Szatmár megyei szenátora a tervezet kapcsán elmondta, hogy a szakbizottsági munkálatok során sikerült elfogadtatni több olyan módosító javaslatot, amelyek megoldást nyújtanak a bérek közötti egyenlőtlenségek kiküszöbölésére a közigazgatásban.

Az RMDSZ álláspontja szerint a bérezési törvény egy támogatható jogszabály, hiszen a bérek meghatározásánál tiszteletben tartja a közigazgatási hierarchiát és a feladatkörrel járó felelősséget, ugyanakkor jelentős fizetésemelést ír elő az orvosok és tanárok számára is. Ezek mellett pedig szem előtt tartja azt, hogy kiszámítható életpályamodellt biztosítson a közszférában dolgozók számára is, hiszen csak az a munkahely tud perspektívát nyújtani, ahol a vonzó bérezés mellett a fiatal munkaerő is szívesen vállal állást – mutatott rá Turos.

A beterjesztett bértörvény-tervezet tartalmazott olyan visszás előírásokat, amelyek értelmében a kinevezett tisztviselők, mint például a prefektusok, többet kerestek volna, a megyeszékhelyek polgármestereinél és a megyei tanácselnököknél. Ez elfogadhatatlan, ezért kezdeményeztük az önkormányzati vezetők bérének növelését. A szenátus munkaügyi bizottsága elfogadta javaslatunkat, így az bekerült a törvény szövegébe – hangsúlyozta az RMDSZ szenátora.

Az egységes bértörvény tervezete értelmében 15 százalékos fizetéspótlékban részesítették volna a látássérült munkavállalókat, ám más fogyatékkal élők, akik munkaviszonyban állnak, nem kaptak volna ilyen jellegű támogatást. Az RMDSZ ezt diszkriminatívnak ítélte, ezért kezdeményezte, hogy terjesszék ki a kedvezményezettek körét minden fogyatékkal élő munkavállalóra. Ennek értelmében az egységes bértörvény minden fogyatékkal élő munkavállalóra tekintettel lesz.

A jogszabály esetében a képviselőház a végső döntéshozó.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# koronavírus # baleset # helyhatósági2020 # hétvégiinterjú # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: