2018-01-24 08:20:55• hírek • közlemény

Turos Lóránd: az adójárulékok többrendbéli befizetését el kell törölni!

A 600-as formanyomtatvány körül kialakult országos szintű problémák tisztázása végett tartott kedden meghallgatást a szenátus gazdasági bizottsága, ahol Ionuț Mișa pénzügyminiszter és Mirela Călugăreanu, az Országos Adóhatóság vezetője számolt be a jelenlegi helyzetről.

Turos Lóránd, Szatmár megyei szenátor a meghallgatáson két fontos dologra hívta fel a pénzügyminiszter figyelmét. „Két fontos dolgot vetettem fel: egyrészt felhívtam a miniszter figyelmét arra, hogy most derülnek ki azok a problémák, amelyeket a sűrgősségi kormánylendelet okozott, és javasoltam, az  ilyen fontos kérdésekben a döntést a jövőben bizzák a parlamentre. A sűrgősségi rendeletekkel ugyanis nagy a veszélye a téves döntések meghozatalának, mint azt a 600-as formanyomtatványok körül kialakult jelenlegi helyzet is jól példázza.” Turos Lóránd ugyanakkor hozzátette: azon felül, hogy módosítják a jelenlegi jogszabályt, fontos, hogy a meglévő határidőket is kitolják. „Jelen pillanatban a 600-as formanyomtatványok leadási határideje 2018. január 31-e. Ilyen rövid idő alatt pedig fizikai képtelenség a leadás úgy az érintettek számára, mint az adóhatóság alkalmazottai számára a leadott nyomtatványok időbeni feldolgozása is hatalmas terhet jelent.”
 

Turos Lóránd szenátor az említett témával kapcsolatban még egy fontos tényezőre irányította a pénzügyminiszter figyelmét, mégpedig arra, hogy azonnali hatállyal, akár kormányrendelet révén módosítsák a  vonatkozó jogszabályokat. Véleménye szerint ugyanis nem normális dolog az, hogy egy alkalmazott, aki fizeti az egészségügyi biztosítást, de fizetése mellett egyéb jövedelemre is szert tesz, minden bevétele  után köteles egészségügyi és társadalombiztosítási hozzájárulást fizetni.  „Ezt egyfajta dupla sarcnak is tekinthetjük. Ezért felszólítóttam Ionuț Mișa pénzügyminisztert a járulékok többrendbéli befizetésének eltörlésére, mondván egy kórházi kezelés esetén sem jut a biztosított kétszeri, vagy akár háromszori ellátáshoz, ugyanolyan ellátást kap, mint bárki más" – emelte ki Turos.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: