2018-02-27 10:45:30• hírek • közlemény

Turos Lóránd: Véget kell vetni az uzsorának

A szenátor szerint meg kell védeni az adósság-csapdától az embereket, ennek érdekében egy törvénymódosító javaslatot dolgoztak ki.

„Meg kell védenünk az állampolgárokat a kapzsi hitelintézetek túlkapásaitól. Rengeteg bajt és tragédiát okoztak azok a kölcsönt adó intézetek, amelyek gyakran több szász vagy akár több ezer százalékos kamattal nyújtottak hitelt bajba jutott vagy éppen hiszékeny embereknek. Sokszor olyan adóság-csapdába estek a károsultak, amelyet sosem tudtak törleszteni teljes egészében, holott a felvett kölcsön összegét már régen kifizették. Éppen ezért egy olyan törvénymódosító javaslaton dolgoztunk, amely ezen állapotokat megszünteti” – fogalmazott Turos Lóránd, az RMDSZ szenátora, azt követően, hogy a szenátus hétfőn elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely szabályozná a bankok és más hitelintézetek által nyújtott hitelek maximális kamatát.
 

Turos Loránd, a törvénytervezet egyik kidolgozója elmondta, hogy az államnak kötelessége megvédeni a bajba jutott hitelfelvevőket, éppen ezért a kidolgozott javaslat mentén a parlament mint törvényhozói hatalom megoldást kíván nyújtani erre a problémára.
 

Az államnak az a feladta, hogy megvédje a polgárait. Nem tisztességes dolog, hogy amíg a bankok kevesebb, mint két százalék kamatot fizetnek a lakossági megtakarítások után, egyes hitelintézetek több száz vagy ezer százalékos kamattal adjanak kölcsönt. Ezért a több mint 10 éves lejáratú jelzáloghitelek esetében a maximális éves kamat legfeljebb a jegybanki alapkamat két és félszerese, a többi hitel esetében legfeljebb 18 %-os lehet” - tette hozzá Turos.

A törvénytervezetet döntő házként a képviselőház fogja tárgyalni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: