2009-10-11 13:20:39• hírek • MTI

Turistaözön a Három-szorosnál

A világ legnagyobb vízerőművét, a Három-szorost, mintegy 88 ezer turista kereste fel a kínai nemzeti ünnephez és az őszközép ünnepéhez kapcsolódó egyhetes szabadság időszakában.

A Jangce folyón található hatalmas erőmű és gát a térség kedvelt turisztiki célpontja lett, s a múlt héten rekord számban mászták meg - tudatta Hszü Ting (Xu Ting), az erőmű marketing menedzsere, aki beszámolt arról is, hogy szeptemberig összesen 820 ezer érdeklődőt fogadtak. A szakember becslése szerint ezt az évet 1 millió 150 ezres látogatottsággal fogják zárni.
Kína leghosszabb folyója mentén öt kiemelt - elsősorban - természeti turistalátványosság van, közülük maga a 193 kilométer hosszú Három-szoros az egyik, ahol az addig 500 méter széles folyó 100-150 méterre szűkül, és ahol a folyót 500-600 méter, vagy még annál is magasabb sziklafalak szegélyezik.
2006-ban itt épült meg a 2309 méter hosszú és 185 méter magas duzzasztómű, és 2008 októberének végén a 26 darab - egyenként 700 megawattos - generátort is üzembe helyezték. Az erőműnek összesen 32 fő generátora van, de csak 2011 körül fognak teljes kapacitással működni. Az idén szeptemberben az erőmű teljesítményével már fedezte bekerülési költségének egyharmadát.
A Három-szorosnál 2007-ben járt a legtöbb turista, 1,25 millió ember. A rákövetkező évben „mindössze" 930 ezren voltak. A visszaesést a hóviharok, a vencsuani földrengés és a pénzügyi válság számlájára írják.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: