2012-11-19 16:53:52• hírek • MTI

Turistaadó bevezetését tervezik Berlinben

Turistaadó bevezetésére készül a berlini városvezetés, a német fővárosban működő szállodák tiltakoznak a terv ellen.

Az adót a hotelekben, panziókban és egyéb szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák után kell megfizetni, a tervek szerint januártól. Az extra idegenforgalmi adó alapja az általános forgalmi adó nélkül számolt szállásdíj, mértéke egységesen 5 százalék. A súlyosan eladósodott város vezetése évi 20 millió euró bevételt vár a tervezett új adótehertől.

Az országos szálloda- és vendéglátóipari szövetség  (Dehoga) szerint az adó megkülönböztető és büntető jellegű, és egy olyan ágazatot sújt, amely kiválóan működik, és jelentős bevételt termel a városnak. Berlin robbanásszerűen növekvő népszerűségéből profitálnak például a taxisok és a kulturális intézmények is, a különadót mégis kizárólag a szálláshelyek üzemeltetőivel fizettetnék meg - kifogásolta a szervezet. Egyben hangsúlyozta, hogy az ágyadónak is nevezett teher csődbe sodorhatja az ágazat kis- és közepes vállalkozásait, amelyek a nagy piaci verseny miatt nem tudnak árat emelni, és más módon sem tudják kigazdálkodni az új adót.

Hozzátették: elképzelhetetlen, hogy a szállodások továbbra is évi 1 millió euró körüli összeggel támogassák önkéntes alapon a Berlint népszerűsítő önkormányzati turisztikai ügynökség munkáját, ha bevezetik az ágyadót.

A 3,5 millió lakosú városban csaknem 800 szálloda, panzió és hostel működik, a férőhelyek száma 2011 végén 126 ezer volt, ez 30 ezerrel meghaladja a jóval nagyobb, több mint 8 milliós New York szállodáinak összesített befogadóképességét. A vendégéjszakák száma tavaly 22,4 millió volt, minden korábbinál nagyobb érték. A turizmus 275 ezer embernek ad munkát Berlinben.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: