2009-09-18 15:36:22• hírek • Gozner Gertrud

Türelemre int az orvos

Az Egészségügyi Minisztérium a héten tett bejelentése szerint december elején kezdik meg Romániában az AH1N1 vírus elleni védőoltáskampány.

A sertésinfluenza elleni oltóanyagot a bukaresti Cantacuzino Intézetben fogják előállítani. A minisztérium közleménye szerint az év végéig körülbelül 5 millió védőoltás fog elkészülni, jövőtől pedig havonta egymillió dózis gyártását vették tervbe.

A szaktárca azt is leszögezte, hogy munkájukból vagy egészségügyi állapotukból kifolyólag melyek a veszélyeztetett csoportok, és ennek megfelelően elsőként az orvosokat, az egészségügyi személyzetet, továbbá a gyermekeket és a várandósokat oltják majd be. Az országban eddig 316 személy betegedett meg az az új típusú influenzával.

A decemberben sorra kerülő oltáskampány szükségességről kérdeztük meg dr. Csutak István orvost, a Szatmár Megyei Kórház Fertőző Osztályának gyermekorvosát. A szakember szerint nem kell elsietni a védőoltás beadását, mert még túl fiatal oltóanyagról van szó, nincs meg vele kapcsolatban a szükséges tapasztalat, ami bizonyítja a hatását és biztonságosságát.

A gyerekeket jobb ha kihagyjuk ebből az oltási kampányból, az ő esetükben sokkal kockázatosabb beadni egy még ismeretlen oltást, mint a felnőtteknél. Másrészt azért sem kell elsietni, mert a legújabb vizsgálatok szerint a sertésinfluenza vírusa a várokozással ellentétben nem erősödik, hanem gyengül. Mindenki attól félt, hogy agresszívvá válik a vírustörzs, de ez nem következett be, sőt, most már enyhébb lefolyású a hagyományos influenza vírusánál - magyarázata az orvos.

Csutak doktor szerint a közönséges grippé elleni oltás is ugyanolyan védelmet biztosít a sertésinfluenza vírusa ellen, mert ezek az oltóanyagok keresztben is védenek. Harmadsorban azért is érdemes várni, hogy kiderüljön, melyik cég terméke a leghatékonyabb és a legbiztonságosabb vakcina - tette hozzá a szakember.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: