2016-05-02 11:24:12• hírek • MTI/AFP/AP/APA/dpa/Reuters

Tüntetések, vízágyú, könnygáz és füttykoncert május elsején

Világszerte felvonulások, helyenként tüntetések, vízágyú, könnygáz és füttykoncert kísérte az 1886-ban Chicagóban született munka ünnepe alkalmából tartott idei rendezvényeket vasárnap.

Könnygázos, vízágyús összecsapásba (fotó) torkollott tüntetők és rendőrök között a május elsejei felvonulás Isztambulban, és haláleset is történt: egy embert elgázolt egy vízágyús jármű.

A felvonulás békésen kezdődött az arra engedélyezett külvárosi területen, ám tüntetők egy csoportja megpróbált eljutni a város központjában lévő Takszim térre, ezt pedig a rendőrség könnygázgránátokkal és vízágyúkkal akadályozta meg. Ekkor történt a halálos baleset.

A Takszim tér jelképes erejű emlékhely: tüntetések hagyományos tere, ahol 1977. május elsején 34 demonstráló vesztette életét.

Isztambul kormányzója igyekezett felkészülni az idei ünnepnapra: 24 ezer 500 biztonsági embert parancsolt szolgálatba, akik 207 embert vettek őrizetbe.

Ankarában a rendőrség lefogott négy férfit azzal a gyanúval, hogy az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet tagjai, és állítólag merényletre készültek május elsejei felvonulók, tüntetők ellen.

Gaziantepben inkább nem tartották meg a felvonulást, mert reggel autóba rejtett pokolgép robbant a város rendőr-főkapitánysága előtt. Egy rendőr meghalt, 13-an megsebesültek, közülük kilencen rendőrök.

Izmirben néhány tüntető levetkőzött, tiltakozásul a rendőrségi motozás ellen. A túlzottnak tartott hatósági ellenőrzés olyan téren történt, amelyre a lakosság megkapta a gyülekezési engedélyt.

Franciaországban is feszült hangulatban telt a munka ünnepe, a szakszervezetek hét év után először egységesen vonultak fel a munka törvénykönyvének tervezett módosítása ellen tiltakozva Párizsban. A szakszervezetek menete több ezer ember részvételével délután fél háromkor kezdődött erőteljes rendőri felügyelet mellett. A szakszervezetek 70 ezer résztvevőről beszéltek, a rendőrség viszont 16 ezerre tette a párizsi megmozdulás résztvevőinek számát.

Nem sokkal a kezdet után a menetelés eldurvult: esődzsekis, sisakos fiatalok kukákból szedett dobozokkal, üvegekkel támadtak rá a rend őreire "mindenki utálja a rendőröket" felkiáltással. A felvonulók nagy része ugyanakkor higgadtan vett részt az ünnepen.

Vasárnap délelőtt több francia nagyvárosban volt felvonulás, amelyek szintén nagyobb rendbontás nélkül zajlottak.
Kifütyülték és lemondásra buzdították az elnökválasztás első fordulójában elszenvedett kínos vereség miatt Werner Faymann osztrák kancellárt pártja, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) május 1-jei bécsi gyűlésén.

"Törvényekre és a rendet biztosító eszközökre van szükségünk" - bizonygatta a kancellár a városháza előtt összegyűlt mintegy 80 ezer embernek a kormány egyre keményebb bevándorlási politikáját igazolva.

Faymann bírálói a gyűlés során "Mondj le!" és "Pártgyűlést azonnal!" táblákat tartottak a magasba. Az SPÖ-n belül sok kritikus előrehozott pártgyűlésen váltaná le a magas rangú, ám nekik nem tetsző tisztségviselőket.

A tömeg kifütyülte és lehurrogta a pódiumon megjelenő kancellárt, és erős nemtetszésének akkor is hangot adott, mikor csak megemlítették a nevét. "Az embernek bírnia kell a kritikát, és komolyan is kell vennie, de a politikai irányvonalunk helyes" - hangsúlyozta a kancellár az APA osztrák hírügynökségnek és az ORF tévécsatornának adott vasárnapi interjújában.
Faymann jelezte: nem mond le.

Mintegy százezer ember vett részt vasárnap Moszkvában a független szakszervezetek Vörös téri május elsejei megmozdulásán. A felvonuláson ott voltak a pártok, így a kormányzó Egységes Oroszország, továbbá az  orosz népfront aktivistái is. A megmozdulás résztvevői a bérek emelését követelő és a nyugdíj korhatárának várható emelése elleni tiltakozó jelszavakat skandáltak. Sokan olyan táblákat vittek magukkal, amelyeken munkát és megfizethető lakásokat követeltek a fiataloknak. 
Az ifjúsági szervezetek képviselői az Oroszországban 2017-ben tartandó Világifjúsági és Diáktalálkozó jelképeivel vonultak fel.

Az állami média szerint mintegy 600 ezer kubai vonult fel a munka ünnepén vasárnap a szigetországban Latin-Amerika baloldali kormányainak destabilizálása ellen tiltakozva. "Ez a május elseje egyúttal jó alkalom arra, hogy elítéljük Amerikánk regionális integrációjának gyengítésére, illetve a baloldali progresszív kormányok destabilizálására tett kísérleteket" - jelentette ki a tömeg előtt Ulises Guilarte de Nacimiento, a Kubai Munkások Központjának főtitkára.

A kubai kommunista párt politikai bizottságának befolyásos tagja Brazíliát hozta fel példaként, ahol bizalmatlansági eljárás kezdődött Dilma Rousseff elnökkel szemben, amely Guilarte szerint valójában egy államcsíny része. A főtitkár úgy véli, hasonló zajlik Venezuelában is, ahol az ellenzék népszavazás segítségével szabadulna meg Nicolas Maduro államfőtől. Guilarte szerint a bolíviai, az ecuadori és a salvadori vezetés is veszélyben van. Ezekben az országokban a gazdasági hanyatlás miatt amúgy is egyre növekszik az elégedetlenség a lakosság körében.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: