2015-03-09 12:28:41• hírek • MTI

Túlterheltek a szerbiai börtönök

Csökkent ugyan a fogva tartottak száma az utóbbi időben a szerbiai büntetés-végrehajtási intézetekben, de a nyugat-balkáni ország börtönei még mindig túlterheltek - közölte hétfőn a Danas című belgrádi napilap az Európa Tanács (ET) felmérésére hivatkozva.

Az ET 47 ország 50 büntetés-végrehajtási intézetét vizsgálta, és most közölte a 2012-es és 2013-as esztendőre vonatkozó adatokat.

A felmérés szerint Szerbiában 100 ezer lakosra 140 rab jutott az említett időszakban, ami nem áll távol a régiós átlagtól.

2012 és 2013 között 9 százalékkal csökkent a fogva tartottak száma, de a börtönök még így is túlterheltek, 100 helyre 110 rab jut. A vizsgált országokban átlagosan 96 rab jut 100 helyre.

A minimális csökkenés a szerbiai jogszabályi változásoknak köszönhető - írta a Danas -, megváltozott ugyanis a büntető törvénykönyv feltételes szabadlábra helyezésről szóló része, és elfogadták az amnesztiáról szóló törvényt is.
A rabok halálozási aránya viszont kiemelkedően magas Szerbiában: 10 ezer fogva tartottra 81 haláleset jut, ezzel Szerbia a második az Európa Tanács által vizsgált országok közül, csak Bosznia-Hercegovina főleg szerbek lakta országrésze, a boszniai Szerb Köztársaság előzi meg. Az európai átlag 28.

Megfelel viszont az európai átlagnak a női rabok aránya, amely 4,1 százalékos.

A legtöbb elítélt lopásért ült 2013-ban (24 százalék), bár számuk alig előzte meg a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények elkövetőit (22 százalék).

A felmérés szerint 2013-ban Szerbia mellett Olaszországban, Magyarországon, Cipruson, Belgiumban, Macedóniában, Portugáliában, Franciaországban, Romániában és Albániában voltak túlterheltek a börtönök. A legtöbb elítélt 1-3 évet ült (23 százalék), míg a 10 évnél hosszabb büntetést töltők aránya 11 százalék volt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: