2008-09-16 16:49:53• hírek • Parajdi Andrea

Túlterhelté válhat a buszmegálló

A megyei tömegszállításban résztvevő járatok indulási helye, és végállomása kizárólag a Szatmárnémeti Autóbuszpálya lehet - így döntöttek a megyei tanácsosok keddi ülésükön.

A megyei tömegszállítás körül hónapok óta problémák vannak. Mivel a korábban kiírt liciten a Transurban Közszállításért Felelős Vállalat számos járatot elveszített, újabb szállító cégek jelentek meg a megyében.

Annak érdekében, hogy a megyei és a Szatmárnémeti tömegszállítás ne akadályozza egymást, vagyis, hogy a vidéki járatok ne szállíthassák a Transurban helyi utasait komolyabb szabályozásra volt szükség.

 

A törvény értelmében a vidéki buszok csupán az autóbuszmegállóban állhatnak meg, azonban az utasok kényelméért a városi tanács leszállás céljából kijelölt néhány alternatív megállót. A megyei tömegszállításban résztvevő járatok végállomásának kijelölése a Megyei Tanács feladatköréhez tartozik. A tanács keddi ülésén azonban nem fogadott el egyetlen alternatív végállomást sem, tehát minden vidéki járat az autóbuszmegállóból kell induljon és oda kell megérkezzen, leszállás céljából megállhatnak a város által kijelölt megállókban.

A megyei tanács szakbizottsága szerint a szatmárnémeti autóbuszpálya kapacitása megfelelő, tehát képes befogadni a napi több mint ötszáz járatot. Az azonban még kérdéses, hogy a már kialakított menetrendet mennyire sikerül majd betartani a buszsofőröknek, ugyanis a Nagykároly, illetve Ákos irányába tartó járatok rendszerint torlódásokra számíthatnak míg átjutnak a hidakon.

-Megnézzük mennyire fog működni ez a megoldás. Amennyiben az autóbuszpálya túlterhelté válik végállomásokat jelölünk ki a Károlyi úton és az Unió környékén - szögezte le Csehi Árpád megyei tanácselnök.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: