2013-10-10 09:37:42• hírek • MTI

Túllőtt kicsit a célon Limburg püspöke

Franz-Peter Tebartz-van Elst 2008-ban lépett hivatalba. A Der Spiegel című hetilap egy szeptember végén közölt cikkében azt írta, hogy a püspök tevékenysége nyomán kilépési hullám indult el, 2012 végéig 25 ezren hagyták el a katolikus egyházat az irányítása alatt álló egyházmegyében.

Németországban bírálják a limburgi katolikus egyházmegye püspökét, amiért a tervezett 2,5 millió euróról több mint 30 millió euróra emelkedett új rezidenciája megépítésének költsége.

A költségek robbanásszerű emelkedése csak azzal magyarázható, hogy Franz-Peter Tebartz-van Elst püspök "egy ravasz csaló, vagy beteg" - mondta a vitatott építkezésről Jochen Riebel, az egyházmegyei vagyonkezelői tanács tagja a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak. A lap szerdai számában megjelent összeállítás szerint a püspök nem tájékoztatta a testületet időben és kellő részletességgel a limburgi dóm mellett fekvő épületegyüttes fejlesztésére vonatkozó tervek alakulásáról, a vagyonkezelőket így meglepetésként érte a hét elején benyújtott új költségbecslés, amelynek alapján a 2010-ben kezdett projekt 32 millió euróba kerülhet.

A püspöki hivatal számításai szerint a rezidencia átépítése és bővítése négyzetméterenként 10 ezer eurót emészt fel. Akkora pénz, amennyibe talán csak az elképzelhető legdrágább újépítésű ingatlan, egy kórházi műtőterem kerülhet a legmodernebb felszereléssel együtt - mondta Jochen Riebel a konzervatív frankfurti lapnak.

A tervezett új rezidencia a püspöki lakosztály mellett irodákat, könyvtárat, konferenciatermeket és egy kápolnát foglal magába. A püspöki hivatal munkatársainak beszámolói szerint a tervek menet közben folyamatosan változtak, mert Franz-Peter Tebartz-van Elst püspök a hivatalos útjai során mindig újabb ötletekkel gazdagodott, amelyeket meg kívánt valósítani az új rezidencia építése során. A munkálatokat személyesen a püspök vezette, szemben a püspöki hivatal állításával, miszerint az építkezés felelős vezetője az általános helynök volt - mondta Jochen Riebel.

A német püspöki konferencia vizsgálatot rendelt el az ügyben. A püspök a vizsgálat lezárásáig nem nyilatkozik - közölte a limburgi egyházmegye szóvivője.

A Frankfurt térségében fekvő egyházmegye püspökét tekintélyelvűnek tartott vezetési stílusa miatt is széles körben bírálják. Szeptember elején a Vatikán megbízásából Giovanni Lajolo érsek Limburgba utazott, hogy tájékozódjon a helyzetről és megpróbálja összebékíteni a vitázó feleket, vagyis - a Deutschlandfunk közszolgálati rádió szerdai összeállítása szerint - a püspök konzervatív támogatóit és liberális bírálót.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: