2009-09-28 12:35:06• hírek • Ferenczi Noémi

Túljelentkezés volt a bentlakásokban

A Szent Alajos Konviktusban és a Kölcsey Ferenc Főgimnázium bentlakásában is túljelentkezés volt.

A Szent Alajos Konviktus 60 fiú és ugyanennyi lány befogadására képes. Ádámkó István igazgató elmondása szerint, idén nagyobb túljelentkezés volt mint tavaly, körülbelül 30 kérvényt kellett hely hiányában visszautasítania a vezetőségnek. Elsősorban a Hám János Római Katolikus Teológiai Iskolaközpont diákjait vették fel, majd egy szóbeli megállapodás szerint, a Református Gimnázium diákjait, azonban lehetőség szerint, más iskolák diákjait is elszállásolták. A beiratkozáskor megvizsgálták, hogy a jelentkező diákok közül ki követett el fegyelmi kihágást a tavalyi évben, így inkább fegyelmezett diákok kaptak helyet a bentlakásban. A bentlakásért havonta 200 lejt kell fizetni, ezen kívül még 30 lej rezsiköltséget. Ebben  benne van a napi háromszori étkezés költsége is.

„Valószínűleg, azért jelentkeztek többen idén mert valamelyest romlott a szülők anyagi helyzete, így egyre kevesebben engedhetik meg maguknak, hogy kintlakásba költözzenek"- magyarázta Ádámkó.

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium bentlakása szintén kicsinek bizonyult, ugyanis úgy a fiúknál, mint a lányoknál túljelentkezés volt. Ebben a bentlakásban 50 fiú és 50 lány számára tudnak szállást biztosítani. Az étkezés napi 10 lejbe kerül, ehhez még hozzáadódott a rezsiköltség, ami 40 lejbe kerül. Idén körülbelül 10-15 lány kérvényét utasították el, illetve még ugyanennyi fiúét. Az egész megyéből érkeztek diákok, főleg a távolabbi településekről, Tasnád illetve az Avas környékéről. A felvett diákokat aszerint választották, hogy milyen távol laknak a megyeszékhelytől. Többnyire azokat a diákokat utasították vissza akik közelebbi településről érkeztek. Ezen kívül, elsősorban az kölcseys diákokat, aztán a Református Gimnázium diákjait majd a fennmaradó helyekre egyéb iskolák diákjait szállásolták el - magyarázta Elek Imre igazgató.


Mindkét bentlakásban felújításokat végeztek a nyári vakáció folyamán
Mindkét bentlakásban felújításokat végeztek a nyári vakáció folyamán


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# ballagók2020 # koronavírus # baleset # helyhatósági2020 # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: