2012-09-07 08:15:21• hírek • Blikk.hu

Túlhajtja magát Gundel Takács Gábor

Agyonhajtja magát Gundel Takács Gábor.  A Maradj talpon! című vetélkedő műsorvezetője a nyáron egyetlen egy napot pihent, hiszen amellett, hogy forgatták a vetélkedőt, kommentátor volt a foci-Eb-n valamint az olimpián, mindezek mellett pedig szakdolgozatot is írnia kell.

Alig három hét múlva ugyanis be kellene adnia a Pázmány Péter Katolikus Egyetem sportjogi képzésén.

- Visszajöttem az olimpiáról, és augusztus 19-én elmentem nyaralni a családommal - kezdte ironikusan mosolyogva Gundel Takács Gábor, aki ebben az évben annyi feladatot kapott és vállalt el, hogy valóban kevés ideje maradt arra, hogy igazán pihenni tudjon. - Lementünk 19-én a Balatonra és 20-án jöttünk is vissza. Ennyi volt az összes nyaralás, mert én már forgatok, vesszünk fel a Maradj talpon! új részeit.

De utána sem lesz időm pihenni, mert szeptember 19-ig meg kellene írnom a szakdolgozatomat, aztán novemberben jön a záróvizsga - árulta el az m1 vezető arca, aki persze szereti, amit csinál, de az idén túlságosan sok mindennel foglalkozik ahhoz, hogy az igazi ellenpont, a pihenés elegendő hangsúlyt kapjon. Persze ezt részben magának is köszönheti, hiszen előre tisztában volt azzal, hogy a világ legnagyobb sporteseményeként nyilvántartott olimpián és természetesen a foci-Eb-n is számítanak rá sportkommentátori szerepben.

A cikk folytatása a Blikk.hu-n olvasható.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: