2009-05-07 15:00:40• hírek • Ferenczi Noémi

Túl vannak a román féléviken

Csütörtökön délben került sor a román egységes félévi dolgozatok megírására.

Kedden kellett volna megírniuk a román nyelv- és irodalom félévi dolgozatokat a hetedikes és nyolcadikos diákoknak. A tanügyi szakszervezetek és a kormány egyezkedései miatt azonban csütörtökre halasztották a dolgozatok megírását.

A dolgozatírás közben Ecaterina Andronescu tanügyminiszter néhány iskolában személyesen ellenőrizte, hogy zavartalanul zajlik-e a vizsgáztatás. Elmondása szerint, semmi rendkívülit sem tapasztalt az elnapolt dolgozatírás során.

A diákok pontosan délben kapták kézhez a tételeket, két órájuk volt azok kidolgozására. Országos szinten több mint 400 ezer diák írt csütörtökön felmérőt.

 

A tanulóknak a nyelvtani tételek mellett, a szövegértelmezés, a szókincs és a kreativitás terén is bizonyítaniuk kellett felkészültségüket. A dolgozatok megírása után a diákok eltérően nyilatkoztak a tételek nehézségi fokát illetően. Egyesek szerint eléggé nehéz volt, mások szerint pedig közepes nehézségűek voltak a tételek - tudtuk meg Sasana Mariana, román szakos tanárnőtől.

Azok a diákok, akik nem vettek részt a tesztíráson, illetve nem érik el  az átmenő osztályzatot, a pótvizsgaidőszakban vizsgázhatnak. A félévik javítását a diákok saját tanárai és ahogyan az előző dolgozatírások alkalmával, még egy tanár fogja osztályozni.

Ebben a félévben a matematika dolgozatírásra május 13-án fog sor kerülni, illetve május 21-én a földrajz vagy történelem írásbeli vizsgákat írják meg, utóbbit csak a nyolcadikos diákok.

A tanulóknak ezúttal is két órájuk volt a tételek kidolgozására

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: