2020-07-28 11:33:30• hírek • Bede Emőke

Túl nagy a kockázat, nem lesz strandnyitás Nagykárolyban

A strandnyitás kapcsán a Joy képviselőivel egyeztetett kedd délelőtt Nagykároly polgármestere - számolt be az eseményről Facebook-oldalán a polgármesteri hivatal.

A találkozó során a felek egyetértettek abban, hogy a járványügyi helyzetre és a szomszédos megyék meredeken emelkedő esetszámaira való tekintettel egyelőre túl korai volna még megnyitni a strandot. A városvezető elmondta, annak ellenére, hogy a megyében jelenleg kontroll alatt tartják a helyzetet, a sokkal több igazolt fertőzöttel rendelkező Kolozs, Szilágy, Máramaros, Bihar és Beszterce-Naszód megyéből érkező fürdőzők könnyűszerrel behozhatják Nagykárolyba a kórokozót. Épp ezért, a helyiek egészségének védelme érdekében nem nyitják meg a fürdőt, noha biztosan sokan várták már ezt.


„Több fontos lépést is megtettünk annak érdekében, hogy augusztus 1-én megnyithassunk, úgy, ahogyan azzal már a polgármester úrral korábban megbeszéltük. Viszont mérlegelve a koronavírus-járvány aggasztó alakulását, mi is azon a véleményen vagyunk, hogy túl kockázatos lenne megnyitni a strand kapuit a következő hónap elején. Ahogyan azt már elmondtuk, számunka kiemelten fontos a vendégeink, illetve a nagykárolyiak egészsége és biztonsága. Köszönjük a megértést, és reméljük, hogy a 2021-es szezonban újra találkozhatunk” - mondták el a találkozón a strand képviselői.

Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# koronavírus # baleset # helyhatósági2020 # hétvégiinterjú # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: