2017-09-06 19:38:49• hírek • Hirado.hu

Több ezren tüntettek Marosvásárhelyen

Több ezren tüntettek szerda délután Marosvásárhelyen a megszüntetés határára jutott helyi Római Katolikus Gimnázium védelmében.

A Római Katolikus Státus Alapítvány által szervezett tüntetésre egész Erdélyből érkeztek résztvevők, és a jelenlévőket a testvéregyházak vezetői, közöttük Kató Béla erdélyi református püspök is megáldotta.

Tiltakozó beszédében Jakubinyi György római katolikus érsek bizakodásának adott hangot azért, hogy Románia kormánya, “mely elfogadta a római katolikus egyház törvénykönyvét, amely az iskolákat értéknek tekinti, amely elfogadja a megyéspüspök jogát az iskolák létrehozásának a kezdeményezésére, mely elfogadja a szülők jogát a szabad iskolaválasztásra, nem fog elmenni annak a közösségi akaratnak a folyamatos kinyilvánítása mellett, hogy ennek az iskolának működnie kell”.

Ez nem politika, itt az életünkről van szó

Az érsek elmondta, az egyház az igazát általában nem az utcákon és tereken, hanem a templomaiban, és ha szükséges a törvényszéken keresi. A marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ügyében azonban kénytelenek voltak az utcára vonulni. “Ez nem politika, itt az életünkről van szó, az emberi élethez pedig istentől nyertünk jogot” – idézte Márton Áront, Erdély legendás hírű római katolikus püspökét az érsek.

A tüntetésen Kapás Barna olvasta fel a szülők kiáltványát, amelyben kijelentették: azt várják az oktatási minisztertől, hogy kormányhatározat vagy miniszteri rendelet által biztosítsa az iskola működését. A szülők kinyilvánították: megelégelték a hazugságot, azt, hogy állami intézmények vezetik félre őket, vagy mulasztják el a tájékoztatásukat a gyermekeik iskolájáról hozott döntéseikről. A szülők szerint a gyerekeik jövője a miniszter kezében van.

Nem értjük, kinek ártottunk, kinek szúrjuk a szemét

A több ezres tömeg tapssal kifejezett legnagyobb elismerését azonban a katolikus gimnázium diákjai nevében szóló Nagy Henrietta váltotta ki. “Az elmúlt évben mi nem azon aggódtunk, hogy nincs meg a házi feladat, hanem azon, hogy nincs meg az iskola. Olyan ez az egész mint az az időszak, amiről a szüleink azt mondták: soha nem jöhet vissza. Tévedtek: visszajött. Nem értjük, kinek ártottunk, kinek szúrjuk a szemét.

Kinek érdeke, hogy a mi bőrünkön mutassa meg, hogy be lehet zárni egy magyar iskolát” – jelentette ki. Felidézte: az elmúlt években sokszor elhangzott a felhívás, hogy “ne féljetek!” Hozzátette: félnek, de ennek ellenére sem fognak meghátrálni. “Iskolába akarunk járni! A mi iskolánkba!” – jelentette ki a diák. Holló László, az erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány igazgatója köszönetet mondott a testvéregyházaknak és Kató Béla püspöknek a szolidaritásért. Mint fogalmazott: a református püspök jól tudja, mit jelent harcolni az iskoláért.

A több ezres tömeg skandálások nélkül, a magyar és a székely himnusz eléneklésével és szűnni nem akaró tapssal fejezte ki, hogy egyetért az elhangzottakkal. Sokan gyertyát gyújtottak, és egyházi énekeket énekeltek, aztán csendesen távoztak a marosvásárhelyi prefektusi hivatal előtti térről.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: