2012-05-15 11:47:55• hírek • Szatmár.ro

Tudományos szimpózium a Károlyi-kastélyban

A Károlyi-kastély ad otthont május 18-19. között annak a tudományos szimpóziumnak, amelyet a Szatmár megyei sváb betelepítés háromszáz éves évfordulója alkalmából rendeznek - tájékoztatott Johann Forstenheizler, a Romániai Német Demokrata Fórum Szatmári Szervezetének elnöke.

A svábok betelepítésének 300. éves évfordulója alkalmából nagyszabású szimpóziumnak ad otthont a nagykárolyi Károlyi-kastély, melynek keretében németországi, magyarországi, illetve romániai történészek és néprajzkutatók tartanak előadást. A rendezvény része lesz egy kisebb néprajzi kiállítás: a kastélyba látogatók sváb használati tárgyakat, gazdálkodási eszközöket tekinthetnek meg.

A rendezvénysorozat ünnepélyes megnyitójára május 18-án, pénteken 11.30 órától kerül sor a kastély lovagtermében, ahol többek között Kovács Jenő polgármester, Csehi Árpád Szabolcs, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Johann Forstenheizler, a Romániai Német Demokrata Fórum Szatmár Megyei Szervezetének elnöke köszönti majd az egybegyűlteket.

A megnyitót követően 13.30 perctől veszi kezdetét a tudományos szimpózium, melynek keretében tudományos munkák kerülnek bemutatásra. Ezen a napon a szatmári svábok betelepítésével kapcsolatos előadást tart Tiberius Bader, Bura László, Swantje Volkmann, Kereskényi Sándor és Camleia Burghele, a kávészünet után pedig Fleisz János, Catalin Balaci, Marchut Réka, Szilágyi Levente , Ion Traian és Maria Balaci előadást hallgathatják az érdeklődők.

A tudományos előadások sorozata szombaton 10.00 órától szintén a kastélyban folytatódik. A közönség a rendezvény első felében Martin Rill, Marius Matei és Lidia Lefter, Claudia Bonta és Claudiu Porumbaceanu előadást hallgathatja, szünet után pedig Vendelin Glazer, Cornel Grad, Veibel Izabella, Ottmar Trasca, Sárándi Tamás és Virag Paula oszt meg néhány érdekes információt a szatmári svábokkal kapcsolatosan.

A rendezvénysorozat a Művelődésügyi és Nemzeti Örökségvédelmi Minisztérium, a Szatmár Megyei Tanács, a Szatmár Megyei Múzeum, a Romániai Német Demokrata Fórum Szatmár Megyei Szervezete, valamint a Délkelet-Európai Kulturális Kapcsolatok Osztályának közös szervezésében jön létre.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: