2020-04-19 09:36:55• hírek • Bede Emőke

Tucatnyian támadtak rá a vajdahunyadi rendőrökre

Nem mindennapi események helyszíne volt szombat este Vajdahunyad, egy egyszerű igazoltatásból ugyanis totális lincshangulat alakult ki, majd a feszültség tettlegességben tetőzött.

A helyszíni tudósítások és a rendőrség közleménye szerint a konfliktus abból adódott, hogy a város Micro 6 nevű lakótelepén a járőrök igazoltattak egy ittas biciklist, akiről a helyszínen az is kiderült, hogy nem rendelkezik a katonai rendeletek által előírt nyilatkozattal sem. Az egyre agresszívabbá váló férfit további vizsgálatok érdekében szerették volna bekísérni a rendőrőrsre, azonban ebben a pillanatban tucatnyi környékbeli támadt rá a hatóság embereire.


A rokonokból és ismerősökből verbuválódott csapat kövekkel és egyéb tárgyakkal dobálta meg a rendőröket, mivel nem értettek egyet az egyenruhások intézkedéseivel. Hogy ellensúlyozzák a létszámfölényt, a hatóság emberei erősítést kértek, melynek nyomán további rendőrök és csendőrök érkeztek a helyszínre, ahol figyelmeztető lövések is dördültek.


Miután sikerült lecsillapítani az embereket, azonosították a támadásban részt vevő személyeket. Három főt kihallgatás céljából bekísértek a rendőrőrsre, ellenük hivatalos személy elleni erőszak és rongálás miatt indítanak büntetőjogi eljárást, a helyszínen pedig folyamatos a rendőri jelenlét a további rendbontások megelőzése érdekében – közölte az esettel kapcsolatban a Román Rendőrség.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: