2010-05-17 12:11:31• hírek • Balog Anita

Trust Models, új irány a modelképzésben

Bár már egy ideje érett az ötlet a baráti társaságban, idén januárban alakult meg hivatalosan a Trust Models Ügynökség. Az iskola célja, hogy olyan fiatalok számára nyújtsanak fejlődési lehetőséget, akik a divatszakmában, a modellkedésben látják jövőjüket.

Király Kariklea, egykori modell, az iskola egyik vezetője a Szatmár.ro-nak elmondta: az iskolában nem csak azt tanulják meg a fiatalok, hogy hogyan kell végigmenni a kifutón, hanem sminkelni, öltözködni, fényképezőgép előtt pózolni, sőt viselkedni is megtanulnak - az illemtan is része ugyanis a tananyagnak.

A modeliskola minden szombaton a Doamna Stanca Kollégium  első emeleti 11-es termébe várja az érdeklődőket 10 órára. Hogy kik az érdeklődők? Általában a fiatalok, 13-24 év közöttiek, de már gyerekek számára is tartanak képzést, ugyanis folyamatosan nő az érdeklődés a gyermekmodellek iránt. A kétórás képzés első fele az elmélet, aminek a már említettek mellett része a divattörténet is. A szombati képzések második fele a gyakorlat, ahol a lányok, fiúk és gyerekek külön ismerkednek meg a modellkedés gyakorlati részével.


Trust Models


Mint megtudtuk, az oktatók között olyan szaktekintélyek is helyet foglalnak, mint Cosmin Muresan az Inedit divatervezője, vagy David Sebastian egykori modell.

A jelentkezési feltétele a modell testalkat, lányoknál a minimális magasság 170 cm, a fiúk esetében pedig 185cm. Természetesen azok is jelentkezhetnek, akik ugyan még nem érték el a magasságot, de még növésben vannak - sajnos az elvártnál alacsonyabbaknak kevés esélyük van karriert építeni a modellszakmában.

A modell-iskola tanfolyamai öt hónaposak, s bármikor csatlakozni lehet a már tanulók soraiba. A részvételi díj egy hónapra csupán 50 lej, az iskola vezetői többek között ebből az összegből fedezik a bemutatókra való utazásokat is. A modeliskola tanulói ugyanis sok esetben élesben is kipróbálhatják magukat, nemrég az Art Marriage rendezvény divatbemutatóján léptek színpadra, de gyakori vendégei az Inedit kollekciókat felvonultató divatbemutatóknak is.


A Trust Modelsnél tanulók az Art Marriage rendezvényen
A Trust Modelsnél tanulók az Art Marriage rendezvényen


Király Kariklea portálunknak elárulta: a közeljövőben a tanulók közül néhányan részt vesznek majd a New Model Contest nevű versenyen is, amelyet a One Models ügynökség szervez meg. A tervek között szerepel egy divatbemutató megszervezése is, amelyel lényegében lezárnák az első tanfolyamot.

Aki érdeklődik a modellkedés iránt, az keresse fel a www.trustmodels.ro honlapot, amelyen meg lehet nézni a tanulókról készült fotókat, illetve üzenni lehet az iskola vezetőinek, akik bővebb felvilágosítással tudnak szolgálni a tanfolyamokkal kapcsolatban.


Modellek az Art Marriage divatbemutatóján
Modellek az Art Marriage divatbemutatóján


A modelliskola fiú növendékei
A modelliskola fiú növendékei


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: