2018-07-01 21:18:58• hírek • MTI

Trump szerint az EU valószínűleg ugyanolyan rossz, mint Kína

„Az Európai Unió valószínűleg ugyanolyan rossz, mint Kína, csak kisebb nála” – fogalmazott Donald Trump amerikai elnök a Fox televíziónak adott és vasárnap sugárzott interjújában a Kínával és az Európai Unióval fennálló kereskedelmi vitákra utalva.

„Kereskedelmi deficitünk van az Európai Unióval… és tetejébe egy rakás pénzt fizetünk be a NATO-ba, hogy megvédjük őket ”- fogalmazott a republikánusokhoz közelálló Fox televízióban az amerikai elnök. Trump hangsúlyozta, hogy a kereskedelmi vitákat illetően nem egyedül Kína kereskedelmi gyakorlatát nehezményezi, hanem globális intézkedéseket szeretne az innovációs és technológiai eredmények, valamint a szellemi tulajdon védelmére


„Nem Kínára akarok mutogatni” – szögezte le, és kiemelte, hogy kifejezetten jó a viszonya Hszi Csin-ping kínai elnökkel, akiről így fogalmazott: „életre szólóan elnök… királynak is nevezhetnénk”.


Trump azt hangoztatta: ismeri Kínát, tudja, hogy a kínaiak milyen okosak, ezért ha csak rájuk összpontosítana a gazdasági szigorító intézkedésekkel, illetve védővámokkal, akkor Peking más országokban pótolná a kiesett exportját és csökkenő külföldi beruházásait, ezért fontos globálisan megközelíteni a problémát. „A kínaiak meg akarnak állapodni” – tette hozzá.


Arra a kérdésre, amely azt firtatta, vajon az amerikai kormány büntető szankciókkal sújtja-e majd azokat az európai országokat, amelyek gazdasági kapcsolatokat ápolnak Iránnal, Trump közölte:„Igen, természetesen. Teljes mértékben emellett vagyunk”. A Kőolajexportáló Országok Szervezetével (OPEC) kapcsolatban Trump elnök azt állította, hogy a kartell „manipulálja az olajpiacokat”. Arra figyelmeztetett: „jobb, ha felhagynak ezzel”, mert „mi biztosítjuk (az OPEC-tagországok közül) soknak a védelmét”.


Donald Trump szombaton Twitter-bejegyzésben tudatta: azt kérte Szalmán bin Abdel-Azíz szaúdi királytól, hogy országa növelje olajkitermelését, a benzinárak emelkedésének megfékezése érdekében, amely szerinte az Egyesült Államokban jócskán apasztja az adócsökkentés gazdasági előnyeit. Az elnök szerint a kérést a szaúdi uralkodó el is fogadta.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: