2009-11-09 10:16:28• hírek • Gozner Gertrud

Tragikus baleset történt Apa mellett

Súlyos közúti baleset történt vasárnap este hét óra körül Apa település határában.

Egy máramarosi rendszámú Dacia Logan lecsúszott az úttestről, belehajtott az útszéli sáncba, majd nekiütközött egy fának. Az ütközés következtében Farkas Róbert, az autó 37 éves sofőrje, és a jobboldali ülésen utazó 71 éves Kis Károly beszorult a roncsok között, míg a hátsó utas, egy 66 éves nő kizuhant a járműből az árokba.

A helyszínre kiérkeztek a tűzoltók és a SMURD rohammentő szolgálat munkatársai, valamint a Megyei Mentőszolgálat is kiküldött két autót a baleset helyszínére. Sajnos a 71 éves férfi a helyszínen életét vesztette, a 66 éves nőt pedig súlyos sérülésekkel szállították be a kórházba.

Az autó sofőrje sem úszta meg a balesetet, a tűzoltóknak csak nehezen sikerült kiszabadítaniuk a roncsok közül. A gépkocsi kilóméterórája kilencvenet mutatott, a rendőrök szerint azonban a vizes úttest miatt ez már nagy sebességnek számít.

A rendőrség közleménye szerint a férfi szabálytalan előzésbe kezdett, és amint visszatért a sávjába a csúszós úttest miatt elvesztette az uralmát a gépkocsi felett, és az árokba hajtott, majd egy fának ütközött. A két életben levő áldozatot a Szatmár Megyei Kórházban ápolják, mindketten eszméletüknél voltak amikor a mentő elszállította őket.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: