2016-02-19 10:16:06• hírek • Szatmár.ro

Továbbra is téma a Nagytarna-Kistarna határátkelő megnyitása

A napokban újra Ukrajnában járt a Szatmár Megyei Tanács küldöttsége.

Január végén már tett egy látogatást a Szatmár Megyei Tanács küldöttsége Kárpátalján, amelyen szóba került a Nagytarna - Kistarja (Hija) határátkelőhely megnyitása. Az Adrian Stef tanácselnök vezette küldöttség a napokban szintén Ukrajnában járt. Magas rangú köztisztviselőkkel találkoztak, mások mellett Ghenadi Moskallal, Kárpátalja régió kormányzójával.

Mit kiderült, a határátkelőhely megnyitásával kapcsolatban a román kormány már pozitívan nyilatkozott, most az ukrán félen a sor, hogy az engedély megadásával megkezdje az egykori határátkelőhely felújítását. Az újabb átkelő két, némileg elszigelelt településen pezsdítené fel az életet.

Moskal szóba hozta a Jószomszédság Napja nevet viselő régi ukrán hagyományt, minek kapcsán Adrian Stef felajánlotta: 2016-ban ünnepeljék ezt együtt Szatmár megyében, Mikolában, ahol amúgy is sok ukrán nemzetiségű személy él. A tanácselnök a továbbiakban elmondta: jó lenne Ungváron Mihai Eminescunak szobrot állítani, ha már Szatmárnémetiben Taras Sevcsenkónak van szobra. A kormányzó - aki meglehetősen jól ismeri a román nyelvet - lelkesedett az ötlettől. Szóba került egy közös, román-ukrán képzőművészeti alkotótábor megszervezése is a Nagykároly közelében található Bobáldon.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: