2018. június. 18., hétfő
Névnap:
2017-10-30 14:39:49• hírek • Bede Emőke

Továbbra is problémát jelent a szelektív hulladékgyűjtés

Az év első három trimeszterének eredményeiről számolt be hétfő délelőtt a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Őrszolgálat. A Közigazgatási Palotában tartott gyűlésen Vasile Fanatan nem csak az eddig kiosztott büntetésekről, de a szelektív hulladékgyűjtés hiányosságairól is beszélt.

Mint az Országos Környezetvédelmi Őrszolgálat szatmári kirendeltségének vezetője elmondta, jelenleg 11 fővel dolgoznak a megyében, ebből 8 munkatárs foglalkozik a környezetszennyezés terepen való feltárásával.

A 2017-es évre a Környezetvédelmi Őrszolgálat 350 akciót tervezett be, ebből az első három negyedévben 254-et sikerült megvalósítani. Ezen akciók során 128 büntetést róttak ki: 76 esetben figyelmeztetést, 52 esetben pénzbírságot. A bírságok összértéke megközelíti a 478.500 lejt.

Végezetül a szelektív hulladékgyűjtés kapcsán tapasztalt hiányosságokról beszélt Fanatan. Jelentése szerint Szatmárnémetiben a lakosság továbbra sem válogatja szét a hulladékot, így azt nem lehet ennek megfelelően osztályozni a hulladékfeldolgozó telepen sem. Viszont, hogy nem egyoldalú problémáról van szó, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ebben az évben a köztisztaságért felelős vállalat egyik alkalmazottja 10 ezer lejes pénzbírságot kapott, mivel a szemétszállító autóban nem különítette el az előzetesen már szelektíven gyűjtött szemetet.

Vasile Fanatan beszámolója végén abbéli reményét is kifejezte, hogy a Környezetvédelmi Őrség ezután több támogatást kap majd a hatóságok felől. Véleménye szerint együttes erővel könnyebbb volna a lakosságban tudatosítani a szelektív hulladékgyűjtés fontosságát és ellenőrizni a köztisztaságért felelős cégek tevékenységét.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: