2014-11-02 15:44:33• hírek • Szatmar.ro

Továbbra is ijesztően alacsony a részvétel Szatmárban

Továbbra is ijesztően alacsony a választási részvétel Szatmárban! Noha országos szinten továbbra is nagyobb az érdeklődés, mint öt évvel ezelőtt, Szatmár megye messze elmarad az országos szinttől és az utolsó helyen kullog.

A Központi Választási Iroda 13 órás jelentése alapján az országos részvétel 20,88 százalék, ami kevéssel elmarad a 2009-es elnökválasztások részvételi arányához képest (20,96%). A legmagasabb a részvétel Konstanca, Teleorman és Ilfov megyékben 24,3%, 24,1%, illetőleg 24%-os arányokkal.

A legkevesebben Kovászna, Máramaros és Szatmár megyékben járultak eddig az urnákhoz. Szatmár megyében 15,4%-os a részvétel a 13 órás adatok szerint.

Új-Zélandon közben befejeződött a szavazás, bezárták az ajtókat, s megvannak az eredmények is. Kelemen Hunor kapott egy szavazatot a tőlünk igencsak távol lévő szigetországból.

Természetesen továbbra is 21 óráig lehet szavazni, s a híresztelésekkel ellentétben, aki nem Szatmár megyében él, tehát lakhelye szerint nem itt lenne illetékes szavazni, most az is megteheti, amennyiben ezen a napon itt tartózkodik, s már nem érne haza, hogy otthon adja le voksát.

14.00 - Őri-Pákay Franciska, az RMDSZ megyei szintű ifjúsági partnerszervezetének, a Szatmár Megyei Ifjúsági Tanácsnak (SZÁMIT) elnöke Lázáriban, a lakhelye szerinti szavazókörzetében adta le voksát ma reggel. „Engem arra tanítottak a szüleim, hogy mielőtt eszünkbe jutna, hogy állampolgárként jogaink vannak, előbb teljesítenünk kell a kötelezettségeinket. Számomra a szavazás nem csak jog, de egyben kötelezettség is, hiszen itt elmondhatom a véleményem, s azt, hogy mire van szükségem: erős és a közösségre odafigyelő elnökre van szükségem. Én rá szavaztam, a közösség hangjára."

16.01 - Szőcs Péter, az Identitas Alapítvány elnöke Szatmárnémetiben a 49-es szavazókörzetben adta le voksát. „Azért mentem el szavazni, s azért kell minden magyarnak élni ezzel a jogával, mert ez a szavazás olyan, mint egy népszámlálás. Megszámláltatunk, és erőt kell mutatnunk".

16.35 - Szatmár megyében 16 órás nem hivatalos, de az RMDSZ által is becsült adatok szerint 27,43%-os a részvétel. Részletesebb bontás egy órán belül várható, amikor a Központi Választási Iroda is kiadja az adatokat, amelyek a megyéktől beérkezett adatokat alapján állnak össze.

16:40 - Dr. Fátyol Rudolf hegedűművész, a Dinu Lipatti Filharmónia vezetője elmondta, hogy az idősebbek és fiatalabbak közötti meg nem értés, a torzsalkodások mind-mind fölösleges „szövegelést" szülnek, a tettek helyett. „Mindenkinek el kell menni szavazni. Más esélyünk egészen egyszerűen nincsen. S ezt meg kell értenie mindenkinek. Nem számít, hogy kinek és mi a felfogása, most együtt kell gondolkodnunk, s ami még fontosabb, együtt, egy lélekként kell cselekednünk is, a szavazóházakban, ahol leadjuk a voksunkat" - magyarázta a cselekvés teremtő erejében hívő hegedűművész.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: