2010-10-13 15:27:05• hírek • Szatmar.ro

Továbbra is ellenőriznek

Nincs okuk a nyugalomra az illegálisan tevékenykedőknek a továbbiakban sem.

Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala két nagy ellenőrzést vezet be, amelyek során az illegális építkezéseket igyekeznek megállítani, ugyanakkor az éjszakai csend meglétére is nagy hangsúlyt fektetnek.

A megyeközpontban a polgármester szerint egyre több az illegális építkező, amelyek iratai csupán részben, illetve egyáltalán nincsenek rendben.

A törvénytelenségek felderítésének céljából hosszabb ideje kísérik figyelemmel a város utcáit, ugyanakkor több esetben bejelentések alapján érkezek ki a helyszínre az önkormányzat munkatársai.

Ilyés Gyulától megtudtuk, a legnagyobb probléma a Hegyi úton (Lucian Blaga) van, itt ugyanis rengetegen hagyják figyelmen kívül a törvény előírásait. Éppen ezért nagy hangsúlyt fektetnek a környék vizsgálatára. Az utóbbi időben 123 építkezést ellenőriztek, amelyekből csupán 63 esetben voltak rendben az engedélyek, 45 esetben viszont még a tulajdonos kiléte sem volt bizonyos.

A polgármester elmondta, nincs okuk a nyugalomra azoknak sem, akik eddig kimaradtak az ellenőrzésekből, mivel minden utcára sor kerül.

Szintén aggódhatnak azok a tulajdonosok is, akik szórakozóhelyeiket nem a megszabott órarend szerint tartják nyitva. Rendszeres ellenőrzéseket vezetnek be ugyanis, annak érdekében, hogy a szórakozóhelyek környékén a lakók nyugodtan pihenhessenek.

Ilyés közölte, nem meglepetésszerűen ellenőriznek, előre figyelmeztették már azon lokálokat, amelyek a problémás működésük miatt a hivatal listáján szerepelnek.

Kezdetben még csupán büntetésekben részesítik a szabálytalanul működtetőket, amennyiben azonban több esetben érkezik panasz, illetve tettenérés az előírtak be nem tartására, a törvény alapján visszavonják, illetve be is szüntetik a működési engedélyüket.


Fokozatosan ellenőrzik az építkezéseket
Fokozatosan ellenőrzik az építkezéseket


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: