2019-10-08 06:10:09• hírek • MTI

Továbbra is 2,50 százalékon áll a román alapkamat

A Román Nemzeti Bank igazgatótanácsa nem módosította az alapkamatot, amely továbbra is 2,50 százalék.

Az igazgatótanács a monetáris politikai ülésén úgy döntött, hogy a kereskedelmi bankok kötelező lej és valutatartalék-rátája is változatlan marad. A jegybank utoljára tavaly májusban emelte az irányadó kamatot. Augusztusban 3,9 százalékra mérséklődött a román éves inflációs ráta a júliusban jegyzett 4,12 százalékhoz képest, miután júniusban 3,8 százalékon állt.


Mugur Isarescu, a jegybank kormányzója csütörtökön elmondta, hogy az infláció szempontjából belföldi kockázati tényezőt jelent az adópolitika hosszú távú kiszámíthatatlansága, amit súlyosbít, hogy Romániában mind az idén, mind a jövő évben választások lesznek. A jegybank többször is az adópolitika szigorítását és az államháztartási bevételek növelését szorgalmazta, de a választásokra való tekintettel nem számítanak ilyen irányú változásokra.


Úgy vélte, hogy az elmúlt évek bér- és nyugdíjemelései miatt egy esetleges válsághelyzetben nagyon kevés mozgástere marad a kormánynak, hogy gazdaságösztönző intézkedéseket hozzon. Isarescu szerint a folyó fizetési mérleg hiányának növekedése is egyre aggasztóbb. A külső kockázatok között említette egyebek mellett az eurózóna gazdaságának gyengülését.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: