2013-01-27 19:47:30• hírek • Szatmár.ro

Továbbra is 100 százalékos hazai pályán a VSK

A szatmáriak a következő fordulóban Bukarestben a Sportul ellen játszanak.

A gyulafehérvári CSU-t 11 ponttal győzték le a Szatmárnémeti VSK kosarasai.

A két csapat felkészültségének ismeretében kijelenthetjük: a forduló rangadója volt a Szatmárnémetiben lejátszott meccs, melyen a hazai gárda bizonyult jobbnak. A Drye, Orosz, Whittington, Parau, Freeman összetételű kezdőcsapat jól indított, 8:0 is volt az eredmény ide, s bár a vendégek aztán elkapták a fonalat, négy pontnál közelebb nem tudtak férkőzni a szatmáriakhoz. A különbség ráadásul nőtt, a második félidőben volt, hogy 15 ponttal is vezettek Fleseriu lányai, s bár az összecsapás végére apadt némileg az előny, a győzelem nem volt veszélyben.

- Számítottunk a győzelemre, de arra is, hogy ezt nehéz lesz megszerezni. A Gyulafehérvárnak új edzője van, ezért minden lehetőséghez jutó kosaras bizonyítani akart. Még 18 pontos hátrányban sem adták fel, a hajrában fel is jöttek, picit izgultunk is, de azért nem volt gond - nyilatkozta a mérkőzést követően Dan Fleseriu.

Nemzeti Liga, 19. forduló:
Szatmárnémeti VSK-Gyulafehérvári CSU 76:65 (14:10, 25:19, 21:16, 16:20).

A szatmári pontszerzők, zárójelben a pályán töltött idő, a lepattanók és a gólpasszok: Parau 17 (34:48, 4, 5), Drye 16 (35:56, 4, 1), Whittington 11 (35:32, 13, 4), Orosz 11 - 1x3 (36:17, 2, 1), Ivan 7 (07:45, 0, 0), Szlimák 6 - 2x3 (05:14, 0, 0), Freeman 6 (27:36, 9, 1), Ardeleanu 1 (07:45, 3, 0), Kovacsevics 1 (09:17, 1, 0).

További eredmények: Aradi BC ICIM-Marosvásárhelyi Nova Vita 107:40, Târgoviştei CSM-Bukaresti CSM Sportul Studenţesc 92:50, Brassói Olimpia-Kolozsvári U 87:64, Temesvári BCM Danzio-Rapid 89:62. A Nagyváradi CSU-Alexandriai CSB Teleorman mérkőzést február 5-én rendezik.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: