2009-04-16 02:55:28• hírek • Szatmar.ro

Továbbjutottak az esélyesek

A bajnoki tabellát vezető Dinamo és Temesvár bejutott Román Kupa elődöntőjébe.

Kedden a Kolozsvári CFR és a Vaslui már kiharcolta a részvételét a labdarúgó Román Kupa elődöntőiben, szerdán az volt a kérdés, érvényesíteni tudja-e a papírformát a Temesvár és a Dinamo a Beszterce valamint a Rapid ellen.

A bajnoki tabella második helyén található Temesvár a 13. Besztercét fogadta Kolozsváron, néhány száz néző előtt (a Román Labdarúgó Szövetség üzleti érzékéről és szurkoló-barátságáról már ejtettünk szót.) Meglepetésre az erdélyiek kezdtek veszélyesebben, Borbély Csaba már a hatodik percben eltalálta a kapufát. Ám ezt követően hamar leült a mérkőzés, a következő igazi helyzetre a 25. percig kellett várni, ekkor Arman Karamjan volt veszélyes. A folytatásban sem történt sok minden, csak az előbb említett két fiatalember előtt adódott egy-egy lehetőség.

A második félidő bánsági helyzettel - Curtean- és nyomással kezdődött, mégis, a lilák csak Pantilimon két bravúrjának köszönhették, hogy nem kerültek hátrányba. Sok minden ebben a játékrészben sem történt, egészen az utolsó öt percig. Ekkor a Temesvár két nagy helyzetet is elpuskázott. Amikor már mindenki a hosszabbítást várta, a bánságiak két gyors góllal eldöntötték a továbbjutást: a 90. percben Magera, egy perccel később Curtean tört be az ellen tizenhatosán belülre és lőtte ki a hosszú sarkot (előző lövése a kapufát is érintette.)

A negyeddöntők rangadójára utolsóként került sor, amikor a listavezető Dinamo a hatodik Rapidot fogadta Pitesti-en. A találkozó egy tragikomikus intermezzo miatt öt percet késett: a vasutasok nem voltak hajlandóak rózsaszínű felszerelésben játszani, így a Dinamónak fehérbe kellett öltöznie. Ez mégis a Rapidot tüzelte fel inkább, több támadást is vezettek, Lazar pedig a 11. percben meg is szerezte a vezetés. Két perccel később Grigorie növelhette volna csapata előnyét, majd a 20. percben egy másik rapidos, Perja talált a hálóba. A sajátjába. Történt, hogy Zicuval szemben elvesztette a labdát, a kivetődő kapus viszont pont az ő lábára ütötte a játékszert. Ezt követően a küzdelem dominált, komolyabb helyzetek nélkül. A 37. percben aztán egy kifejelt labdát Bostina lőtt meg kapásból vagy 20 méterről, gyönyörű góllal fordítva meg az eredményt.

Niculae két gólt szerzett

A szünet után ismét a Rapid kezdett valamivel aktívabban, de Maftei révén csak kapufáig jutottak, két perccel később viszont Niculae növelte csapata előnyét. Ez teljesen megfogta a Rapidot, amely elképzelés nélkül próbált szépíteni, ám Torje kiállítása ellenére is a Dinamo volt eredményes, ismételten Niculae révén.

Az utolsó percben egy szabadrúgást követően Andrade fejjel szépíteni tudott, ám ez már semmit nem változtatott, így a pontvadászat első két helyezettje is ott lesz a Román Kupa elődöntőjében. A Rapid 11 nap alatt pedig másodszor szenvedett komoly vereséget a Dinamo ellen.

Eredmények:

Temesvár-Beszterce 2-0
gólok: Magera (90.), Curtean (91.)

Dinamo-Rapid 4-2
gólok: Perja (20., öngól), Bostina (37.), Niculae (67., 80.) illetve Lazar (11.), Andrade (90.)

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: