2014-03-09 12:12:09• hírek • Czinzel László

A kóbor kutyák elaltatása ellen tiltakoztak az állatvédők

Közel ötven állatbarát gyűlt össze szombat délután a Kossuth-kert bejáratánál, ahonnan az új főtérre vonultak, tiltakozva a kóbor kutyák elaltatása ellen. Az akcióval párhuzamosan az ország más városaiban is megmozdulást szerveztek az állatvédők.

A szatmárnémeti tiltakozáson jelen voltak a Free Life, a Fidelios és a nagykárolyi Puffi állatvédő egyesületek képviselői, illetve a Facebookon szerveződött akcióra olyanok is ellátogattak, akik nem intézményesített keretek között, de szívükön viselik a kóbor állatok sorsát.

A felvonulók transzparenseiken a befogott kóbor kutyák elaltása ellen és az ivartalanítás mellett foglaltak állást. Véleményük szerint nem a kóbor állatok tömeges likvidálása, hanem ezek sterilizálása jelentené a megoldást a kóborkutya-problémára. A tiltakozók azzal is egyetértettek, hogy az emberek mentalitásán is változtatni kell - aki kutyát vesz magához, az felelőséggel tartozik annak sorsa iránt. Szerintük amellett, hogy a kutyák elaltatása embertelen tett lenne, ez összességében több költséget emésztene fel, mint amennyibe egy átfogó, kóbor ebekre fókuszáló önkormányzati sterilizáló-akció kerülne.

Szatmárnémeti mellett az ország más pontjain is tiltakozó akciót szerveztek az állatbarátok, Kolozsváron 150-en, Bukarestben 300-an, az ország több pontjáról érkezett, állatvédő egyesületek képviselői vettek részt a megmozduláson.

A kóborkutyák elaltatása ellen tüntettek

A kóborkutyák elaltatása ellen tüntettek

A kóborkutyák elaltatása ellen tüntettek

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: