2010-06-28 16:24:53• hírek • Szatmár.ro

Gyenge gabonatermés

A gabonatermesztők igen ínséges évre számíthatnak.

A napokban elkezdődött aratás nem  sok jót ígér a Szatmár megyei gabonatermesztőknek — tudta meg honlapunk. A vetés késése, majd a folyamatos esőzés, illetve az ezzel váltakozó kánikula megtette hatását, a szemek nem fejlődtek ki kellőképpen.

Egyelőre csak az árpát aratják a Nagykároly-környéki földeken, de annyit már tudni lehet, hogy nem kevesebb, mint két tonnával kevesebb a terméshozam, mint egy átlagos, normális esztendőben. Máskor az öt és fél tonnát is eléri a hektáronkénti átlagtermés, most pedig 3000-3500 kilogramm gabonát aratnak csak le egy hektárról. A megye nagyobb részén azonban még a földekre sem lehet rámenni.

A szakemberek igen óvatosak: mindan jel arra mutat ugyanis, hogy a kenyérgabona esetében is jelentős mértékben csökken a mennyiség és a minőség. Állításuk szerint az esőzések kimosták a talajból a nitrogént, amely elengedhetetlen a gluténtartalom szempontjából. Az árról — csakúgy, mint eddig — még egyáltalán nem tudni részleteket, tény viszont az, hogy az ország déli részén is gyenge a termés. A búza aratása két-három hét múlva fog elkezdődni.
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: