2014-01-10 09:21:31• hírek • Blikk.hu

Tovább harcol kislányáért Bálint Antónia

Csütörtök délután nem született ítélet Bálint Antónia és Földesi-Szabó László szülői felügyeleti jog iránt az édesanya által indított perében. De az is lehet, hogy már nincs is per...

Egy biztos: Toncsi tavaly decemberben indított eljárást Földesi-Szabó ellen, mert az apa beadványban  fogalmazta meg, hogy nem járul hozzá lányuk, Lilien szerepeltetéséhez a TV2 Édes élet című műsorában. A zárt tárgyaláson Földesi-Szabó nem jelent meg, Toncsi azonban igen.

- Nem értem, miért nem jött el, hiszen az ő gyerekéről is szó van, és így legalább szívhatott volna egy kis friss levegőt - mosolygott Toncsi. - Már egy éve börtönben ül, és egyszer sem érdeklődött a lánya felől, ehhez képest tiltó nyilatkozatot küldött a TV2-nek, amelyben leírta: nem járul hozzá, hogy a lánya szerepeljen az Édes életben  - háborgott Toncsi.

Bálint Antónia jogi képviselője lapunknak úgy nyilatkozott: a bíróság a tárgyaláson kimondta, hogy nincsen közös szülői felügyelet.

- Kötöttek a felek egy egyez­séget, amelyben az áll, hogy az ügyfelem gondozása alatt lesz a kislány. Egyébként amíg Földesi-Szabó Lászlót nem helyezik szabadlábra, addig a közös szülői felügyeleti jog nem áll fenn, vagyis szünetel - fogalmazott Hyross Virág.

A Blikk munkatársa felkereste Földesi-Szabó László feleségét, Rózsát is, aki Toncsival és ügyvédjével ellentétben azt állítja: Toncsiék elálltak a pertől...

-  Laci valóban küldött egy nyilatkozatot, hogy nem járul hozzá  a kislánya szerepléséhez a televízióban. Ezt követően a kislánya édesanyja beperelte, kérve a bíróságot, hogy szüntessék meg a közös szülői felügyeleti jogot,  és  függesszék fel  Laci  szülői felügyeleti jogát arra az időre, amíg nem tartózkodik itthon. A férjem decemberben írt egy beadványt az ügyben, ami csütörtök reggelig érthetetlen okok miatt nem érkezett meg a bíróságra.

A hír folytatása a Blikk.hu-n olvasható!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: