2020-08-11 08:08:13• hírek • Blikk.hu

Tovább gyűrűzik a színművészeti-botrány: Jordán Tamás keményen odapirított Vidnyánszky Attilának

Olajat öntött a színművészeti egyetem körül kibontakozó felháborodás tüzére Jordán Tamás (77).

A szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója, a Nemzet Színésze „a magyar színházi élet pápája”-ként aposztrofálja és kritizálja Vidnyánszky Attilát (56), a Nemzeti Színház igazgatóját, akit augusztus elsején neveztek ki a Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) fenntartó alapítvány kuratóriumának elnökévé.


– Nem az volt az utolsó csepp, hogy az egyetemet alapítvánnyá változtatták, hanem az, hogy ezt a szakma mellőzésével tették. Számomra ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy a mi szakmánk problémáival a hatalom nem tud vagy nem akar érdemben foglalkozni – jelentette ki lapunknak a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, aki az interneten hosszasan fejtegette gondolatait.


„Vidnyánszky Attilát ugyan nem a magyar színházi élet nagyjai választották meg, hanem ő maga nevezte ki saját magát, és ezt szentesítette a hatalom. (...) Hosszú évek óta ő a magyar színházi élet megfellebbezhetetlen vezetője” – fogalmazott posztjában Jordán, aki 2002-2006 között volt az SZFE osztályvezető tanára, 2003-2008 között pedig a Nemzeti Színház igazgatója. Azt tudakolja az utódjától, mi alapján állította, hogy a színművészetin gyenge a képzés, illetve, hogy az SZFE „liberális fészek” lett. Mint mondta, választ nem kapott, ahogy a Blikk is hiába kereste a Nemzeti Színház igazgatóját, Vidnyánszky Attila nem kívánt reagálni Jordán felvetéseire.


– Nem is várok tőle választ. Ezt a bejegyzést eszmefuttatásnak szántam – mondta a Blikknek Jordán.
 

Öt éve is kritizálta

Jordán Tamás alakítja XI. Benedek pápát A két pápa címmel tervezett színdarabban a Rózsavölgyi Szalonban és ennek kapcsán ötlött fel benne, hogy Vidnyánszkyt pápának nevezze, jóllehet öt éve is vallásháborút emlegetett, amikor az általa vezetett Magyar Színházi Társaság mellett Vidnyánszky vezetésével megalakult a Magyar Teátrumi Társaság. – Mondjuk ki: a mai magyar színházi élet totálisan megosztott és az erő átkerült arra az oldalra, ahol nem számít a művészi érték, csak a politikai hovatartozás – magyarázta akkor a HVG interjújában.


További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: