2020-06-23 12:35:12• hírek • Bede Emőke

Tovább emelkedett megyénkben a munkanélküliségi ráta

Elkészült a Szatmár Megyei Munkaerő-ügynökség legújabb kimutatása, melyből kiderül, hogy május folyamán tovább nőtt a munkanélküliek száma.

Az ügynökség adatbázisa szerint az év ötödik hónapjában a megye munkanélküliségi rátája 3,02 százalék volt, mely egy 0,17 százalékpontos emelkedést jelent áprilishoz képest. Fontos hangsúlyozni, hogy ezek a számok csak az ügynökség által számontartott munkanélküliek helyzetét tükrözik, de az adatok így is magukért beszélnek.


Összesen 4422 személyt tartanak nyilván az ügynökségnél, ebből azonban csak 863-an voltak munkanélküli támogatásra jogosultak.. Sajnos ezen személyek munkába állítása igen nehéz, mivel legtöbben még az elemi iskolát sem végezték el, illetve sokuknak még a román nyelvtudás hiányával is meg kell küzdeniük. Százalékos arányban kifejtve az AJOFM-nél nyilvántartott állástalanok 50,82 százaléka soha nem ült az iskolapadban vagy csak épp az elemit járta ki. 27,96 százalékuk jutott el odáig, hogy az általános iskolai képzést befejezzék, szakképzésben pedig 8,10 százalékuk vett részt. A líceumi képzést sikeresen teljesítők aránya 10,04 százalék, posztliceális képzéstben pedig 0,52 százalékuk vett részt. Azonban az egyetemi diploma sem garancia a stabil munkahelyre, ugyanis 2,58 százalékuk a felsőfokú oktatásba is belekóstolt.


Az ügynökségtől azt is megtudtuk, hogy a legtöbb állástalan személy, szám szerint 1292 a 40-49 éves korcsoportból kerül ki, majd őket a 30-39 évesek követik 1089 fővel. A mérleg másik oldalán a 25-29 éves korcsoport van, melyben mindösszesen csak 296 munkanélkülit jegyeznek.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: