2013-11-25 15:33:14• hírek • Kocsis Zoltán

Közös székházban látná Coica a PDL-ét és a Népi Mozgalmat

A PDL sajtótájékoztatóján elhangzott az is: kedd délután 16.00 órai kezdettel tüntetést szerveznek a kormány 2014-es költségvetés-tervezete ellen. A menet a PDL székház elől indul és a Közigazgatási Palota elé vonul.

Sztálinhoz hasonlította Dorel Coicát, Szatmárnémeti polgármesterét Petre Muresan, a PDL megyei szervezetének elnöke, aki sérelmezi, hogy a megyeközpont első embere felszólította őket: mondjanak le a székházuk egy részéről.

„Az, ahogyan Coica viselkedik, és ahogyan megpróbálja elhallgattatni az ellenzéket, már-már az 50-es évekre és Sztálinra emlékeztet", jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Muresan. A demokrata-liberálisok megyei elnökénél az verte ki a biztosítékot, hogy felszólítást kaptak a polgármesteri hivataltól, amelyben az áll: mondjanak le a székházuk egy részéről.

Fél órával később Coica szintén sajtótájékoztatón válaszolt a támadásra. Elmondta, a Népi Mozgalom Pártja azzal a kéréssel fordult a hivatalhoz, hogy a törvénynek megfelelően biztosítson számukra egy székházat. „Ez a két párt nemrég még egy volt. Ha úgyis testvérek, akkor dolgozzanak együtt. A PDL székházában három nagy terem van. Minek nekik annyi, mikor alig négyen, öten maradnak", jelentette ki nem titkolt iróniával Coica. „Még hogy én el akarom hallgattatni az ellenzéket? Hisz épp azon dolgozom, hogy segítsek nekik az együttműködésben", tette hozzá maliciózusan.

A polgármester azért kijelentette: két hét haladékot adott a két ellenzéki pártnak. Amennyiben nem tudnak megegyezni, akkor más megoldást kell találnia az önkormányzatnak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: