2013-06-07 10:27:02• hírek • MTI

Törvényes a nagybányai romanegyedet körülvevő fal

Jogerősen pert nyert Catalin Chereches, Nagybánya polgármestere a Romani Criss roma jogvédő szervezet ellen, mely a város egyik - többnyire romák által lakott - nyomornegyede köré vont fal miatt perelte be a polgármestert.

A Bukaresti Táblabíróság honlapján közölt, hétfőn hozott ítéletben a bírák megalapozatlannak találták, és elutasították a Romani Criss fellebbezését, melyet a szervezet a hasonló tartalmú tavaly novemberi törvényszéki határozat ellen nyújtott be. A roma jogvédő szervezetnek kell kifizetnie az 1035 lejes perköltséget is.

A táblabíróság határozatával tulajdonképpen azt állapította meg, hogy a polgármester nem sértette meg a törvényeket, amikor másfél méter magas fallal kerítette be a többségükben romák által lakott tömbházakat. Catalin Chereches arra hivatkozva építtette a falat, hogy a tömbházakban élők zaklatják a környékbelieket, és a legalapvetőbb higiéniai szabályokat sem tartják be.

"A Romani Criss jobban tenné, ha a romák integrálásával, a gyermekek oktatásával, a családok lakhatási körülményeinek a javításával, és általában a roma közösségek civilizációs szintjének az emelésével foglalkozna" - nyilatkozotta a Graiul Maramuresului napilapnak a polgármester. Catalin Chereches hibának találta, hogy a fal felépítése miatt vonták felelősségre. Hozzátette, őt sokkal inkább a fal mögötti történések érdeklik, és ezentúl is határozott lépéseket fog tenni a törvényesség és a civilizációs normák betartatása érdekében.

A nagybányai lap emlékeztetett arra, hogy a polgármestert az Országos Diszkriminációellenes Tanács is megbírságolta a fal felépítése miatt. Catalin Chereches bíróságon támadta meg a hatósági döntést, és alapfokon ezt a pert is megnyerte. A tanács fellebbezése nyomán a legfelsőbb bíróságra került az ügy.

Catalin Chereches valószínűsítette, hogy - ha ebben a perben is számára kedvező jogerős ítélet születik - kártérítési pert indít mindazok ellen, akik a diszkriminációs vádakkal rontották a város hírnevét.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: