2013-12-18 16:35:47• hírek • Kocsis Zoltán

Történelmi úszóverseny Szatmárnémetiben

Igazi sporttörténelmi esemény szemtanúi lehetnek azok, akik vasárnap kilátogatnak a Select Sport Klub uszodájába: Szatmárnémeti történelmének első úszóversenyét tekinthetik meg. A megmérettetésen összesen közel 60, 6-14 év közötti gyerek vesz majd részt: a tíz szatmári mellett Tordáról, Kolozsvárról, Nagybányáról, Nagyváradról, valamint Debrecenből érkező úszópalánták csobbannak majd a 27 fokos vízbe.

A esemény célja azonban nem csak az, hogy alkalmat adjanak a szatmári gyerekeknek, hogy szüleik, hozzátartozóik előtt úszhassanak. Legalább ilyen fontos, hogy a szatmáriak körében népszerűsítsék az úszást, jelentette ki Calin Catina, a szatmári gyerekek szüleinek képviseletében. Pop Mircea, az uszoda tulajdonosa érdekes adatokkal támasztotta alá, miként viszonyulnak az úszáshoz a szatmáriak: a medence 2008-as megnyitásakor elkészíttetett felmérés szerint Szatmárnémeti lakosságának alig 10%-a tudott úszni. Ez azóta 17%-ra emelkedett, ami még mindig nagyon kevés, figyelembe véve, hogy Magyarországon vagy Németországban az elemi osztályokban kötelező foglalkozásnak számít. Számításai szerint az elmúlt öt évben közel háromezer gyerek tanult vagy próbált megtanulni úszni a Károlyi úton található létesítményben.

Pop Silviu beszámolt arról, hogy az elmúlt időszakban tizennégy versenyre jutottak el kis csapatával. Ezeken közel hatvan érmet szereztek, egyéniben pedig 6-8. helyezéseket is értek el az országos bajnokságokon.

Follert Gyula egykori úszó elmesélte, hogy Szatmáron a Szamosban tanult meg úszni, majd nagyszüleinél Aradon ismerkedett meg komolyabban a sportág alapjaival, hogy aztán Nagybányán kezdjen versenyszerűen úszni. A korábban szintén versenyszerűen úszó Tudor Stancioiu arra hívta fel a figyelmet, hogy Szatmáron is vannak tehetséges úszók, de megfelelő infrastruktúra nélkül esélyük sincs komoly sikereket elérni.

„Vonzóvá kell tennünk Szatmárnémetit minden lehetséges szempontból. Úgy gazdasági, kulturális, mint sport viszonylatban. Úszás terén óriási a lemaradásunk Bihar, Máramaros vagy Arad megyékhez képest - Szabolcs-Szatmár-Beregről már nem is beszélve", mondta Markos Tibor, az úszósport szerelmese.

A Károlyi úti uszoda medencéjének hossza 25 méter, 2,14 méter mély és öt pályás. Gyors-, hát-, pillangó- és mellúszásban összesen 57 versenyszámot rendeznek. A versenynapot a városok 4x100 méteres váltója zárja majd.

A szervezők a román sport több neves alakját is meghívták az eseményre: Stela Purét, aki többszörös Európa-bajnoki érmes és jelenleg is 15 országos csúcs tartója; Anca Patrascoiut, ami az 1984-es Los Angeles-i olimpián a román úszósport első érmét szerezte és Corina Ungureanu olimpiai bajnok tornászt is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: