2018-01-16 13:03:40• hírek • MTI

Történelmi mélyponton a lej

Történelmi mélypontra esett kedden a román lej az euróval szemben, egy euró 4,6599 lejbe került - közölte a Román Nemzeti Bank.

A román jegybank által megállapított árfolyam szerint a lej soha nem volt ilyen gyenge az euróval szemben az európai fizetőeszköz bevezetése óta.
 

Elemzők szerint a román valuta gyengülése összefüggésben áll a belpolitikai válsággal, amely azt követően alakult ki, hogy Mihai Tudose volt miniszterelnök hétfőn este bejelentette lemondását a kormányfői tisztségből, amit kedden meg is tett.


Legutóbb december végén, azelőtt november közepén volt még történelmi mélyponton a lej. A román fizetőeszköz gyengüléséhez nem csak a belpolitikai válságok, hanem a román jegybank is hozzájárult. Mugur Isarescu jegybankelnök ugyanis korábban bejelentette: a központi bank rugalmasabban viszonyul az árfolyamhoz, és nem fogja megakadályozni minden eszközzel a lej gyengülését. A román valuta értéke az euróval szemben november első felében lépte át az addig pszichológiai határnak tekintett 4,6 lejt.


A központi bank illetékesei többször emlékeztettek, hogy 2017-ben 3 százalékkal gyengült a lej az euróval szemben, ami álláspontjuk szerint nem számít túl nagy kilengésnek.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: