2014-06-02 12:21:52• hírek • Szatmár.ro

Történelmi, irodalmi és zenei utazás

A kuruckor történetét, irodalmát és zenevilágát idézi Nagy Csaba tárogatóművész június első hetében megyénk iskolásai előtt bemutatásra kerülő "Hej Rákóczi, Bercsényi magyar vitézek nemes vezéri..." című előadás-sorozata.

A majtényi kuruc-megemlékezésekről jól ismert Bartók díjas tárogatóművész megyénk iskoláiban már évekkel ezelőtt bemutatta ezt a nagysikerű műsorát. Idei felújítása gazdagabbá, élményszerűbbé válik azzal, hogy a rendhagyó történelmi, irodalmi és zenei óráknak tekinthető tárogató bemutatón Kuncz László Tinódi-lant díjas énekművész is fellép.

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Partiumi Alelnöksége közreműködésével megszervezett előadások június 2-án Erdődön, Dobrán és Ákoson, majd az azt követő napokban Kismajtényban, Nagykárolyban, Kálmándon és Börvelyben, valamint Szatmárhegyen, Szamoskrassón, Ombodon, Túrterebesen, Halmiban, Sárközújlakon kerülnek bemutatásra. Június 6-án pedig Lázáriban, Mikolában, illetve Egriben tekinthetőek meg.

Külön előadással, emlékezetes történelmi, irodalmi és zenei "utazással" örvendezteti meg a vajai Rákóczi Tárogató Egyesület elnöke a szatmári Szent Alajos Konviktus bentlakó diákjait.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: