2010-06-17 18:36:26• hírek • Szatmar.ro

Történelmi görög siker

A Szuper Sasok Kaita buta kiállítása miatt szinte lehetetlen helyzetbe kerültek.

A labdarúgó világbajnokság első csoportkörében veszítő Görögország és Nigéria azért feszült egymásnak csütörtök délután, hogy egy győzelemmel életben tarthassák továbbjutási esélyeiket. Ráadásul mindkét csapat komoly negatív sorozatot szeretett volna megszakítani. Nigéria az utolsó hat vb.-meccsét nem tudta megnyerni, mindez azonban így is irigylésre méltó helyzet volt a görögök szemében, akik eddig nem hogy nem nyertek, de gólt sem tudtak szerezni. A találkozó előtt már 360 percet tartott góltalansági sorozatuk.

Mindkét kezdő csapatban komoly változások történtek az előző meccshez képest, ez is jelezte, hogy a két szövetségi kapitány mennyire volt elégedett fiai teljesítményével. Ám ezen változások nem sokat lendítettek a két gárda játékán, ami ugyanolyan letargikus és reménytelen volt, mint az első körben. Negyed óráig nem is történt semmi érdemleges. Ekkor két görög védő addig várt egymásra, amíg már csak szabálytalanság útján tudták megállítani az ellenfél csatárát. A szabadrúgást Uche csavarta középre jó 25 méter távolságból, a kapu előtt sokan ugrottak fel, azzal a szándékkal, hogy valamilyen irányban megváltoztatják a labda ívét, de senki sem érte el, így a meglepett Corvasz mellett a hálóban kötött ki a játékszer.

Újabb negyed órát kellett várni, hogy számottevő esemény szemtanúi legyünk, ám ez teljesen megváltoztatta a játék képét. A 33. percben Toroszidisz (fotó) és Kaita szólalkozott össze, a nigériai pedig a görög felé rúgott, amit a játékvezető nem hagyott megtorlatlanul és az afrikai játékos mehetett is zuhanyozni. Rehhagel kapitány Szamarasz személyében egyből pályára küldött egy csatárt, ami nagy húzásnak bizonyult. Görögország ugyanis elkezdett rohamozni, Szalpingidisz ziccerénél Enyeama, Szamarasz sarkazásánál pedig a gólvonalon álló Haruna mentett. Két perccel később azonban pont Harunán pattant meg Szalpingidisz lövése, Görögország pedig megszerezte első világbajnoki gólját.

A szünet rosszkor jött kissé, mert megszakította a görög rohamokat, így tíz percet kellett várni Kirjakosz fejeséig. Aztán azonban ritkán látható jelenetnek lehettek tanúi a nézők. Az 59. percben Yobo fejelt Szalpingidisz elé, akinek három méteres lövését Enyeama bravúrral védte. A kipattanóból Nigéria indult meg, hárman vitték két védőre, Ayegbeni szánta magát lövésre, de Ciolisz is bravúrral hárított, a kipattanót pedig Obasi négy méterről az üres kapu mellé gurította.

Emberelőnyük tudatában szinte csak a görögök támadtak, de Gekasz fejese elkerülte a kaput, Szamarasz bólintásánál pedig ismét Enyeama védett bravúrral. A 71. percben aztán ismét a nigériai kapus került reflektorfénybe, ám ezúttal negatív értelemben: Ciolisz pattogó bombáját Toroszidisz elé ejtette, aki közelről megszerezte a vezetést. Ezzel Görögország lett az első csapat az idei világbajnokságon, amely fordítani tudott egy meccsen.

A hátra lévő időben még Karagunisz és Ciolisz is megdolgoztatta Enyeamát, a túloldalon pedig Ayegbeni eresztett meg egy veszélyes lövést, ám újabb gól nem született, Görögország pedig megszerezte első vb-győzelmét.

Ám ami ennél is fontosabb, életben tartotta továbbjutási esélyeit. Igaz, ehhez az utolsó körben le kellene győznie Argentínát, amely vereség esetén még akár ki is eshet. Nigéria újabb vereségével nehéz, de nem reménytelen helyzetbe került: az utolsó meccsen két góllal kell megvernie Dél-Koreát valamint abban reménykednie, hogy az argentin-görög nem ikszre végződik.

Görögország - Nigéria 2-1
gólok: Szalpingidisz (43.), Toroszidisz (71.), illetve Uche (15.)
Görögország: Corvasz - Vintra, Kirgiakosz, Toroszidisz, Ciolisz - Papadopulosz - Papasztatopulosz (Szamarasz, 37.), Karagunisz - Kacuranisz, Szalpingidisz, Gekasz (Ninisz, 79.)
Nigéria: Enyeama - Odiah, Shittu, Yobo, Taiwo (Echiejile, 55.; Afolabi, 79.) - Uche, Etuhu, Lukman, Kaita - Aiyegbeni, Odemwingie (Obasi, a szünetben)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: