2012-06-16 11:28:47• hírek • MTI

Történelmi angol siker

Az angol labdarúgó-válogatott pénteken rendkívül izgalmas mérkőzésen 3-2-re nyert a svéd csapat ellen az ukrán-lengyel közös rendezésű Európa-bajnokság D csoportjának 2. fordulójában, így a skandináv gárda már nem juthat tovább.

Az angol válogatott története során először győzte le tétmérkőzésen a svédeket, s ez azt jelenti, hogy a keddi záró fordulóban nekik és a franciáknak a döntetlen is elég lesz a negyeddöntőbe kerüléshez, míg a társházigazda ukránoknak mindenképpen győzniük kell továbbjutáshoz.

Mindkét csapat elsősorban a védekezésre fektette a hangsúlyt, ám az angolok játszottak fölényben az első félidőben. A szigetországiak Carroll fejesgóljával megérdemelten szereztek vezetést.

A szünet után szinte a semmiből egy öngóllal egyenlítettek a svédek, a 34 éves védő, Olof Mellberg lövésénél nem tudott tisztázni Johnson. A góltól új erőre kaptak a skandinávok és tíz perc múlva már a vezetést is megszerezték Mellberg révén. Az angolok azonban nagyobb tempóra kapcsoltak és a csereként beállt Walcott lövésével egyenlítettek. Ezt követően mindkét csapat a győzelemért küzdött, folyamatosan veszélyben forogtak a kapuk, ebből pedig az angolok jöttek ki jobban, ugyanis a 78. percben Walcott beadása után Welbeck egy parádés megoldással sarkazta a kapuba a labdát eldöntve ezzel a három pont sorsát, illetve megpecsételve a svédek sorsát.

I. félidő:
----------

23. perc: Gerrard közel 30 méteres beívelése után Carroll remek ütemben emelkedett, és két svéd védő között a kapu jobb oldalába fejelt (1-0).

II. félidő:
-----------

49. perc: Ibrahimovic szabadrúgása lepattant a sorfalról, de a Milan támadója visszalőtte a labdát, amit Mellberg levett, majd hat méterről úgy passzolta a kapuba a labdát, hogy abba a kapus Hart, valamint Johnson is beleért még, mielőtt a hálóban kötött volna ki (1-1).
59. perc: Larsson beívelését követően az előre húzódó Mellberg hat méterről a kapu jobb oldalába fejelt (1-2).
64. perc: egy szöglet utáni kipattanót Walcott vett le, majd 20 méteres lövése a kapu közepébe, a léc alá vágódott (2-2).
78. perc: Walcott tört be a 16-oson belülre, középre adásából pedig az ötösön érkező Welbeck a kapunak háttal, gyönyörű mozdulattal a jobb sarokba sarkazta a labdát (3-2).

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: