2009-11-04 13:25:45• hírek • Szatmar.ro

Rossz előérzete van a Fiorentina mesterének

Az Urziceni már szerdán döntő lépést tehet a továbbjutás felé.

A Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik játéknapján a Debrecen végre szeretne pontot szerezni, miután a gólszerzés két héttel korábban már összejött, a Fiorentina viszont továbbjutni szeretne és egy győzelemmel igen közel kerülne ehhez. Az Urziceni viszont, nem kis meglepetésre, közel áll az európai kupatavaszhoz, a kérdés csak az, hogy a BL-ben vagy az EL-ben folytathatja-e kalandját. Amennyibe azonban szerdán kikap a Rangerstől, még mindkettő elúszhat.

Azzal ugyanis, hogy két hete idegenben legyőzte a Rangerst, tulajdonképpen a saját kezébe vette a sorsát. Amennyiben Bukarestben is megismétli a bravúrt (és a Stuttgart kikap Sevillában), akkor nagyon közel kerülnek a második helyhez, ami premier lenne a román labdarúgás történelmében. Egy bukaresti döntetlen esetén is  legalább a harmadik hely igen elérhető közelségbe kerülne. Egy vereség esetén azonban a skótok ismét versenyhelyzetbe kerülnének.

Dan Petrescunak pont csapata legerősebb pontja, a védelem okozza a legnagyobb fejtörést, hisz Fernandes és Mehmedivocs is kidőlt a sorból, így Mafteinek kell középre húzódnia, az ő helyét pedig Nicu veszi át a jobb szélen.A skótoknál is sok a hiányzó (Broadfoot, Bugera, Edu, McCullogh és Mendes), ennek ellenére Walter Smith kiadta az ukázt: pontot kell szerezni.

Amennyiben legalább egy döntetlent kiharcolnak a skótok, Dan Petrescu máris elveszítette a játékosaival kötött fogadást: a szakember ugyanis arra fogadott, hogy fiai nem szereznek több pontot a sorozatban. Persze, ő örülne a leginkább, ha veszítene.

A másik meccsen a csoportelső és a bajnokságban is remeklő Sevilla a rengeteg hiányzóval (Lanig, Osorio, Trasch, Khedira, Cacau, Marica) küszködő, katasztrofálisan szereplő Stuttgartot fogadja és egy győzelemmel máris továbbjutott.

Gól már van, cél  a pontszerzés

Három forduló után két olyan csapat van a BL-ben, amely még nem szerzett pontot: a Debrecen és a Maccabi Haifa. Az izraeli bajnok viszont biztos, hogy a negyedik után is sikerélmény nélkül marad, hisz kedden hazai pályán vereséget szenvedett a Juventus ellen - ezzel pedig, egyedüliként a mezőnyben, még gólt sem tudott lőni.



A kocka még nincs elvetve, Szélesi és a csapa útban Firenze felé fotó: dvsc.hu


Ez utóbbi a DVSC-nek két héttel ezelőtt már összejött, ráadásul háromszor is beköszöntek a Fiorentina ellen. Talán ezért is nyilatkozta a meccs előtt Cesare Prandelli, a  hazaiak mestere, az olasz sajtónak, hogy nem tudja miért, de rossz az előérzete. E tekintetben az sem segíthet rajta, hogy Frey kapus megsérült a hétvégén, Avramov véd helyette és kidőlt a sorból Jovetics is. Felépült viszont a Budapesten két gólt szerző Mutu, aki sérülés miatt kihagyta csapata legutóbbi bajnokiját.

Érdekesség, hogy a Debrecennél is kapuscsere lesz, Polekszics helyét Pantics veszi át. A döntés hátterében az állhat, hogy a monetenegrói hálőór eddig kilenc gólt kapott. Ennyit csak a Rangers tud felmutatni, ennél többet pedig csak a Zürich - igaz, ők négy meccsen kaptak 12 gólt, három után csak hatnál tartottak.

A Liverpool egy sor alapembere nélkül (Gerrard, Skrtel, Riera, Johnson) nélkül kénytelen pályára lépni Lyonban és azzal a tudattal, ha idegenben is kikap a franciáktól, akkor gyakorlatilag lemondhat a továbbjutásról.

Program:
E csoport:
Fiorentina - Debrecen
Lyon - Liverpool

G csoport:
Urziceni - Rangers
Sevilla - Stuttgart

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: