2018-04-09 09:15:12• hírek • Közlemény

Történelemből jelesre vizsgáztak a szatmárnémeti diákok

Április 4-én, szerdán Sepsiszentgyörgyön rendezték meg második alkalommal a 6-7. osztályosok számára kiírt magyarság történelem tanulmányi versenyt.

A megyei szakaszt még március 10-én tartották Szatmár megyében. Ekkor öt csapat kvalifikálta magát az országos döntőbe: három csapat a hatodik osztályból, és két csapat a hetedik osztályból.
 

A hatodikosok közül akkor első helyen a Szatmárnémeti 10-es Számú Általános Iskola párosa, Máté Dóra és Botos Viktória végzett (felkészítő tanáruk Kótai Mónika), második helyen a Művészeti Líceum diákjai, Kécz Timea és Szilágyi Mátyás kerültek ki a versenyzők közül (felkészítőjük Csorján Árpád), harmadik helyen pedig a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum csapata - Karikás Mátyás és Szász Ádám - végzett (felkészítőjük Barkóczi Éva).


A hetedik osztályból továbbjutott két csapat közül első helyen végzett a Kölcsey Ferenc Főgimnázium kettőse, Keresztúri Dániel Zsolt és Zab Adrienn Fanni, míg a második helyen is a kölcseysek végeztek, Sztankovics Alexandra és Antal Mátyás (mindkét csapat felkészítője Csorján Árpád).


Az esemény történelmi jelentőségű helyszínen vette kezdetét, hiszen az 1823-ban épített egykori Megyeházán, éppen a rendezvény helyszínéül szolgáló teremben hangzott el Gábor Áron emlékezetes mondata: „Lészen ágyú!"


"A vetélkedő nehezen született meg, a tantárgy 18 év tanítása után, de annál szebb és érdekesebb verseny lett. Komplex megmérettetésben van része a diákoknak, nemcsak az ismereteiket mérik össze, hanem a múltunkban való kutatási folyamatban is részt vesznek, arra vezetve őket, hogy a magyarságukban, az identitásukban találjanak erőt és megleljék gyökereiket" – értékelte a versenyt dr. Rüsz Fogarasi Enikő, a Babeș Bolyai Tudományegyetem Történelem Filozófia Karának dékán helyettese, az értékelő bizottság elnöke.


Az eredményt tekintve taroltak a szatmáriak, ugyanis mindkét korosztályban sikerült helyezést elérni. A hatodikosok voltak a legeredményesebbek, mivel a Művészeti Líceum csapata (Kécz Times és Szilágyi Mátyás) nem csak a második helyet szerezte meg, hanem egy különdíjat is elhozhattak, melyet a legnépszerübb dramatizálásért kaptak („Vak Béla és a krónikás”).


A hetedikesek is nagyon szépen teljesítettek, nagyon szoros versenyben a harmadik helyet tudták megszerezni, úgy, hogy a második helyről 0,05 ponttal maradtak le. Mindkét csapat felkészítője Csorján Árpád történelem tanár volt.


Szilágyi Mátyás, a szatmárnémeti Aurel Popp Művészeti Líceum diákja első alkalommal vett részt a tantárgyversenyen. „Nagyon érdekel a magyarság történelem, és nagyon jó dolognak tartom, hogy tanulhatjuk történelmünket, amit kevés kisebbség mondhat el magáról”  – hát értékeljük, hogy gyerekeink tanulhatják történelmünket.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: