2016-10-06 17:33:44• hírek • Szatmar.ro

Tortával ünnepelte a kétéves évfordulót a Máltai Szeretetszolgálat

Ünnepeltek a szeretetszolgálat after-school programjának kedvezményezettjei.

A Máltai Szeretetszolgálat két éve működteti elsősorban rossz anyagi körülmények között élő, roma gyermekek számára szervezett délutáni iskoláját a szatmárnémeti Szent József templomhoz tartozó épületben. Itt a gyerekek ebédet kapnak, megcsinálják a házi feladatot, tisztálkodnak, de tanulnak kézimunkázni, néptáncolni, énekelni és vallásos nevelésben részesülnek. Szerveznek nekik közös kirándulásokat, az önkéntesek pedig az egész család ruháját kimossák hetente egyszer - így a három mosógépnek alig van ideje pihenni. Idén 40-50 diák látogatja az ingyenes alkalmakat.

A kedd délutáni program azonban más volt, mint a többi. Pallai Kristóf, a Romániai Máltai Szeretetszolgálat szatmárnémeti tagozatának vezetője rövid beszéddel köszöntötte a gyerekeket, emlékeztetve őket arra, hogy az after-school program egy éve már egy felújított épületben zajlik, és ennek is most van az évfordulója.

„Amit megtanultál, azt senki sem veheti el tőled! Az életben mindent elveszíthetsz, de amit az agyadban elraktároztál, az mindig megmarad neked" - hangsúlyozta Pallai a tanulás fontosságát.

A dupla évfordulót pedig - ahogy a születésnapok alkalmával szokás - tortával ünnepelték. Megható volt látni a gyerekek örömtől csillogó szemét, amikor a meglepetés-tortát betolták a terembe.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: