2010-08-08 11:46:13• hírek • MTI

Antonio Banderas 50 éves

Augusztus 10-én ünnepli ötvenedik születésnapját Antonio Banderas, az egyik legismertebb és legnépszerűbb spanyol színész.

Banderas az andalúziai Malagában született 1960. augusztus 10-én, egy rendőr és egy tanítónő idősebbik fiaként, neve végén eredetileg nem volt "s", Pedro Almodóvar rendező javaslatára tűzték hozzá, mondván, így jobban hangzik. Kiskamaszként focirajongó volt, aztán 14 évesen látta a Hairt, és ettől kezdve az amerikai filmek bűvöletében élt. Hosszas szülői ellenállás után az anyja végül beleegyezett, hogy beiratkozzon a helyi színiiskolába, a feltétele azonban az volt, hogy egyidejűleg a tanárképzőt is elvégzi. A tanfolyam alatt az ifjú Banderas fellépett spanyol vígjátékokban és amerikai musicalekben, de görög tragédiákban és Shakespeare-drámákban is, és diáktársaival országos turnékon vett részt. Tizennyolc évesen költözött Madridba, ahol három évig pincérkedett, s közben ingyen fellépést vállalt színházi előadásokon. Aztán mint a mesében: felfedezték. A Spanyol Nemzeti Színház főrendezője figyelt fel a tehetséges fiatal színészre, s Antonio Banderas 21 évesen 1981-ben az ország első színházának a tagja lett.



Egyszer kifejtette, hogy sosem készült Hollywoodba, de még arra sem, hogy spanyol filmen szerepeljen, mert úgy gondolta, hogy a színház ennél sokkal komolyabb dolog - mégis mindkettővel találkozott. 1982-ben ismerkedett meg a spanyol filmgyártás fenegyerekével, Pedro Almodóvárral, akivel Az érzelmek labirintusa című első közös filmjüket még ebben az évben elkészítették. Tíz évig dolgoztak együtt olyan sikeres filmekben, mint A matador, A vágy törvénye, a Kötözz meg és ölelj vagy az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén. Húsz év szünet után 2010-ben Almodóvar és Banderas ismét együtt dolgoznak.

A legnépszerűbb spanyol színész híre az Egyesült Államokba is eljutott. 1992-ben debütált A mambó királyai című amerikai filmben, akkor még egy szót sem tudott angolul, a szöveget hallás után magolta be. Tudta, hogy meg kell tanulnia a nyelvet, így amikor a Philadelphiában megkapta Tom Hanks homoszexuális partnerének szerepét, már nem volt gondja az angollal. Karrierje beindult, kasszasikerek következtek: a Kísértetház, az Interjú a vámpírral, a Desperado, a Bérgyilkosok. Anthony Hopkins partnere volt a Zorro álarcában, Madonnáé az Evitában. Humorát is megcsillogtatta a Kémkölykök című vígjáték-sorozatban.

1995-ben Fernando Trueba spanyol rendező Hárman párban című filmjének forgatásán egymásba szerettek partnernőjével, Melanie Griffith-szel. Banderas ekkorra már elvált feleségétől, Ana Leza spanyol színésznőtől, így hamarosan összeházasodtak, és a következő évben megszületett kislányuk, Stella Carmen. Nem egy alkalommal kijelentette: abszurdnak tartja a "szex-szimbólum" és a "latin szerető" szerepköröket, amelyekbe Hollywoodban sorolták be, olyannyira, hogy szívesen eljátszaná Quasimodót, a Notre Dame toronyőrét. Banderas neve nem csak a filmiparból ismert, beszállt a borturizmusba is, saját szőlőbirtoka és saját parfümmárkája is van. Harminc éve motorozik, idén saját istállóval szállt versenybe a gyorsasági motoros világbajnokságon. 2010-ben az ENSZ jószolgálati nagykövetének nevezték ki.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: