2012-12-06 16:30:06• hírek • Szatmár.ro

Tömeg a Dolly Roll kampányzáró koncerten

A hideg ellenére népes tömeg gyűlt össze Mikulás napján, december 6-a este Szatmárnémeti újközpontjában az RMDSZ által támogatott, a City Rádió, Caritas és Máltai Segélyszolgálat által szervezett Mikulás ünnepségen.

Forralt borral, forró teával és almalével felszerelkezve, a hideggel szembeszegülve több ezer ember mulatott a Dolly Roll koncerten csütörtök este. A hangulatos rendezvény már déli 12 órakor kezdetét vette, ekkor gyülekeztek a ünnepváró vásárra kíváncsi érdeklődők a gödörben, ahol finom kürtöskalács majszolgatása, meleg italok szürcsölése közben nézhették, hallgathatták meg a színpadon fellépő gyermekkórusok, iskolások, óvodások előadásait. A gyerekek a Mikulással is találkozhattak az erre a célra felállított Mikulás házban. Ajándékvásárlásra is lehetőség nyílt, az Aranykapu Kulturális Egyesület ugyanis ez alkalommal is az érdeklődők elé tárta portékáit.

Az emberek között elvegyülve az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének képviselő- és szenátorjelöltjei is folyamatosan jelen voltak a rendezvényen. Többen meg is állították őket egy-két szó erejéig, hogy gratuláljanak nekik a szervezet által elért eddigi eredményekért és sok sikert kívánjanak a vasárnapi választásokon. A jelöltek örömmel fogadták a jelenlévők pozitív hozzáállását, ebből arra következtetve, hogy nem volt hiába az elmúlt hónap munkája és sikeres, tisztességes kampányt sikerült véghezvinni, reménykedve abban, hogy ez majd a december 9-i választásokon való nagy részvételben is megnyilvánul majd. A jelöltek még egyszer felhívták a szavazópolgárok figyelmét a választások tétjére és megkérték őket, hogy ismerőseiket is vegyék rá, éljenek eme jogukkal és minél többen adják le voksukat.

Nagy tömeg gyűlt össze az új városközpontban

A várva várt kampányzáró Dolly Roll koncert előtt a közönség még egyszer együtt, egységben láthatta a szatmári jelölteket, Pataki Csabát (2-es szenátori körzet szenátorjelöltje), Kereskényi Gábort (5-ös körzet képviselőjelöltje), Erdei D. Istvánt (4-es körzet képviselőjelöltje), Maskulik Csabát (1-es szenátori körzet szenátorjelöltje), Szász Piroskát (2-es körzet képviselőjelöltje), Balogh Sándort (3-as körzet képviselőjelöltje) és Kovács Zoltánt (1-es körzet képviselőjelöltje) a színpadon.

A jelölteket követve a sokak által kedvelt magyarországi Dolly Roll együttes lépett színpadra, akik nem csupán jól ismert slágereikkel, hanem ünnepi dalokkal fokozták a vidám hangulatot, majd a fergeteges buli végén ők is arra buzdították a jelenlévőket, hogy a magyar kisebbség érdekeit legjobban képviselő RMDSZ-re adják le szavazataikat a vasárnapi választásokon.

A Dolly Rollal buliztak a szatmáriak

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: