2018-01-18 12:45:59• hírek • Agerpres.ro

Tombol az influenzajárvány: 15 éves fiú a vírusos megbetegedés második áldozata

Florian Bodog egészségügyi miniszter csütörtökön felkérte a családorvosokat, hogy folytassák az influenza elleni oltáskampányt január folyamán is, tekintve hogy később kezdődött a betegséghullám, mint tavaly.

Egy második személy is meghalt idén influenzában - jelentette be csütörtökön az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) járványtani osztálya. A 15 éves szilágysági fiú nem kapott grippe elleni védőoltást - tájékoztat az INSP közleménye. Év elejétől ez a második, B típusú influenzában elhunyt személy, a korábbi idényben kilencen estek áldozatául a grippe A típusú (H3) vírusának. 

 

Az AGERPRES hírügynökségnek küldött közleményből kiderült, hogy az egészségügyi minisztérium felhívta a megyei közegészségügyi igazgatóságok figyelmét, hogy fokozzák a beoltások ütemét, főként a megbetegedésre hajlamosabb személyek esetében. Florian Bodog szerint eddig 700 ezer személyt oltottak be, ami azt jelenti, hogy még 300 ezer dózis vakcina áll a családorvosok rendelkezésére.


Az idézett forrás szerint 2018. január 8-a és 14-e között 80 influenzás esetet jegyeztek, míg tavaly ugyanebben a periódusban 306 beteget regisztráltak. Alexandru Rafila, a Román Mikrobiológiai Társaság elnöke azt nyilatkozta, fontos, hogy januárban is folytatódjon a beoltás, ugyanis az influenzás megbetegedések akár tavasszal is jelentkezhetnek.


Az egészségügyi minisztérium képviselői szerint az influenzás megbetegedések elkerülésére a legbiztonságosabb módszer az influenza elleni oltás beadatása, és a veszélyeztetett csoportok számára azt ajánlják, hogy adassák be maguknak az ingyenes védőoltást. A minisztérium minél több személy számára szeretné elérhetővé tenni a védőoltást, ezért idén egymillió adag influenza elleni oltóanyagot rendelt, ez duplája a tavalyi mennyiségnek.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: