2014-02-19 10:00:10• hírek • MTI

Tombol az erőszak Kijevben

Lángba és füstbe borult a kijevi Függetlenség tere (Majdan) kedd este azután, hogy a rohamrendőrök észak felől megkezdték a kormányellenes tüntetők kiszorítását a területről. Az ukrajnai tüntetéssorozat kezdete óta ez volt a legvéresebb nap: 13-an haltak meg az összecsapásokban, köztük hat rendőr.

A belügyi egységek egyik vízágyús autója is a tűz martalékává vált, miután a tüntetők benzines palackokkal felgyújtották. Az espreso.tv jelentése szerint a tüntetők felgyújtottak két páncélozott szállító harcjárművet is.

Folyamatosan hallatszanak a rendőrségi tömegoszlató hang- és fénygránátok robbanásai.
A demonstrálók azonban fogadkoznak, hogy kitartanak, a színpadon hol az egyház képviselői imádkoznak, hol aktivisták buzdítják a téren lévőket.

Eközben a kijevi kábeltévé-szolgáltatók előzetes figyelmeztetés nélkül leállították az ellenzéki Ötös tévécsatorna sugárzását a fővárosban. Előtte Donyeckben és már vidéki településeken szűnt meg az országos televízió adása.

A tévécsatorna folyamatosan közvetített helyszíni felvételeket az összecsapások helyszíneiről, tüntetőket szólaltatott meg, és óránként hírösszefoglalókat adott.

Több forrás jelentette szemtanúkra hivatkozva, hogy a Függetlenség tere szomszédságában, a belügyi egységek ellenőrzése alá vont Európai téren autóbuszok állnak valamilyen különleges egység gépfegyveres, maszkos tagjaival, akiknek az egyenruháján nincs semmiféle jelzés arra vonatkozóan, milyen alakulathoz tartoznak. Egyelőre nem kapcsolódtak be a főtér kiürítésébe, úgy tűnik, hogy parancsra várnak.

Az ukrán belügyminisztérium közlése szerint a keddi összecsapásokban a biztonsági erők hat tagja halt meg, mind lőfegyver okozta sebesüléstől. A zavargásokban 180 rendőr sebesült meg, közülük 159-et kellett kórházba szállítani. Harmincöt rendőr állapota súlyos. Összesen 39 rendőrt lőttek meg.



Vidéken több száz tüntető megrohamozta és elfoglalta Nyugat-Ukrajnában a Lemberg (Lviv) megyei adminisztráció épületét és a rendőrség központját, valamint Ivano-Frankivszkban is az ellenzéki tüntetők elfoglalták a megyei adminisztráció épületét.

Az Egyesült Államokat felháborította a kijevi utcai erőszak és arra sürgeti Viktor Janukovics ukrán elnököt, hogy kezdje újra a párbeszédet az ellenzék vezetőivel - jelentette ki a Fehér Ház szóvivője Washingtonban. "Továbbra is elítéljük az utcai erőszakot és a túlzott erő mindkét fél általi alkalmazását. Az erő nem oldja meg a válságot" - hangoztatta Jay Carney.

Stefan Füle, az Európai Unió bővítési biztosa telefonon arra figyelmeztette Szerhij Arbuzov ügyvezető ukrán miniszterelnököt, hogy súlyos aggodalomra adna okot, ha az ukrán rohamrendőrség lőfegyvert használna a tüntetőkkel szemben - közölte az EU honlapján. "Éppen most beszéltem telefonon az ügyvezető miniszterelnökkel, és azt mondtam neki, hogy a Berkutot kalasnyikovokkal látni súlyos aggodalomra ad okot. Arról biztosított engem, hogy személyesen ő és a hatóságok mindent meg fognak tenni azért, hogy ezek a fegyverek ne szólaljanak meg" - jelentette ki a bővítési biztos, aki az utóbbi hetekben többször is járt Kijevben a válság politikai megoldását sürgetve.

A német kormány szerint az Európai Uniónak meg kell fontolnia a személyre szabott büntetőintézkedéseket a kijevi tüntetőkkel szemben alkalmazott erőszak miatt. Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter kedd esti közleménye szerint "mindazoknak, akik felelősek a kijevi belvárosban vagy Ukrajnában máshol vérontáshoz vezető döntésekért, számolniuk kell azzal, hogy Európának át kell gondolnia a személyi szankciókra vonatkozó eddigi visszafogottságát". A berlini vezetés mostanáig azt az álláspontot képviselte, hogy a szankciók nem célravezetők.

Lubomír Zaorálek cseh külügyminiszter úgy véli, hogy Viktor Janukovics ukrán államfőnek mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy megállítsa az erőszak terjedését Kijevben. "A Cseh Köztársaság kormánya kész minden segítséget megadni ehhez" - közölte nyilatkozatában a cseh külügyminisztérium.

Önmérsékletre és a valódi párbeszéd haladéktalan felújítására szólította fel az ukrán kormányt és az ellenzéket kedden Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár. Martin Nesirky, a világszervezet főtitkárának szóvivője New Yorkban hangot adott Ban Ki Mun rendkívüli aggodalmának az erőszak kijevi kiújulása miatt és minden érintettet arra szólított fel, hogy tanúsítson visszafogottságot a további erőszak elkerülése érdekében.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: