2015-05-03 10:30:47• hírek • Szatmár.ro

Tombol a kullancsszezon

Az enyhe tél nem csak előnyökkel jár, de sajnos számos kellemetlenséget is okoz.

Már koratavasztól megjelentek a kullancsok, és az orvosok valamint az állatorvosok is arra figyelmeztetnek, hogy igen nagy számban lehetnek jelen a környezetünkben, főleg a zöldöveteken. Általában a fedetlen testrészeken próbálkoznak, de a ruháról is könnyen a bőrünkhöz férkőzhetnek, a hajlatokban elbújva.

Mind az emberre, mind pedig az állatokra veszélyesek a kullancsok, ezért szükséges megtennünk a kellő óvintézkedéseket, illetve, ha már megtörtént a baj, fontos mielőbb, szakszerűen eltávolítanunk.

A kullancsok ugyanis több betegséget is terjesztenek, például a Lyme-kór, amely a kullancsból vérszívás közben jut a szervezetünkbe, vagy a vírusos agyvelőgyulladás, amely influenzára emlékeztető tüneteket okoz. Ez utóbbi ellen létezik védőoltás is, amelyről a háziorvosok bővebb tájékoztatást adhatnak.

Ha a természetbe megyünk, ajánlott hosszúnadrágot, hosszúujjú pólót viselni, a sétát követően pedig alaposan átvizsgálni magunkat. Léteznek magunkra fújható kullancsriasztó spray-k is, amellyekkel nagyobb eséllyel maradnak távol tőlünk az élősködők.

A cikk folytatása a Gold-T-Farm oldalán olvasható.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: