2009-11-28 13:39:07• hírek • MTI

Tőkés inkább érvénytelen szavazásra buzdítana

Meggondolatlannak és aggasztónak tűnik az a sietség, ahogyan az erdélyi magyar politikai pártok - a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) - vezetői - támogatóik nevében - elkötelezik magukat a romániai elnökválasztások egyik, illetve másik jelöltje mellett - állapítja meg közleményében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT).

Az MTI bukaresti irodájába is eljuttatott - Tőkés László elnök és Toró T. Tibor ügyvezető elnök aláírását viselő - állásfoglalás szerint sem Traian Basescu jelenlegi államfőnek, sem pedig Mircea Geoana szociáldemokrata pártelnöknek nincs nyilvános és értékelhető politikai ajánlata általában a számbeli román többséggel együtt élő nemzeti közösségek létkérdéseinek megnyugtató rendezésére, sajátosan pedig az erdélyi magyar közösségi autonómiák - a széles értelemben vett kulturális autonómia és a Székelyföld területi autonómiája - közjogi megvalósíthatósága tekintetében.

Ennek hiányában alapos a gyanú - olvasható a dokumentumban -, hogy nem az erdélyi magyar érdek érvényesítése foglalkoztatja elsődlegesen az RMDSZ vezetőit, hanem inkább "az ismét elérhető közelségbe került bukaresti kormányzati bársonyszékek bűvölete". Tőkés és Toró úgy fogalmaz: az RMDSZ a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és Klaus Johannis lehetséges miniszterelnök-jelölt támogatásának leple alatt "ismét a posztkommunista érdekcsoportok által irányított szociáldemokrata jelölt, Mircea Geoana támogatására készül buzdítani a gyanútlan magyar választót".



Az EMNT az RMDSZ-t és az MPP-t i bírálja


Az EMNT szerint nem sokkal átgondoltabb az MPP álláspontja sem, amelyben Traian Basescu feltétlen támogatására szólítja fel a magyar választókat. Tőkés és Toró szerint Basescu a magyarok politikai képviselete számára létfontosságú arányos parlamenti berendezkedés helyett az autokratikus nemzetállami gyakorlat veszélyét hordozó elnöki rendszert akarja bevezetni.

A dokumentum aláírói szerint akkor már tisztességesebb a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökének érvénytelen szavazásra buzdító kísérlete, amit egy összmagyar erdélyi összefogás egyértelmű politikai üzenetté erősíthetne.

"Különösen aggasztónak tartjuk a korai elköteleződést azért is, mert a magyar pártok egymásnak ellentmondó döntését nem előzte meg részükről semmilyen kísérlet egy közösen vállalható, egyeztetett magyar álláspont kialakítására" - olvasható az állásfoglalásban. Emlékeztet: Tőkés László javasolta az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) összehívását a lehető legszélesebb összetételben. "Ennek hiányában a pártok ellentétes álláspontja az együttműködés és a magyar szolidaritás erősítése helyett újabb szembenállást gerjeszt az erdélyi magyar társadalomban, amely nemhogy az autonómia ügyét nem viszi előre, hanem az 'oszd meg és uralkodj' gyakorlatának teremt alkalmas táptalajt" - áll az EMNT közleményében.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: