2016-03-04 15:26:14• hírek • MTI

Tőkés: ami történik, Temesvár szellemét is sérti

Tőkés László szerint a neki adományozott román állami kitüntetés visszavonásával Klaus Iohannis államfő és a visszavonást javasoló becsületbíróság megkérdőjelezte Románia jogát, hogy felléphet a határon túli románok védelmében.

Tőkés László, aki jelenleg az Európai Parlament képviselője (Fidesz-KDNP), egy nagyváradi sajtótájékoztatón reagált pénteken a Románia csillaga érdemrend csütörtöki visszavonására.
"Nem tettem egyebet, csak kiálltam amellett, hogy egy kisebbséget az illetékes anyaország részesítsen védelemben, olyanképpen, ahogyan Ausztria védhatalmi státussal rendelkezett az olaszországi dél-tiroli osztrák kisebbség tekintetében" - idézte fel azt az álláspontját, amely miatt méltatlannak találták a kitüntetésre.   

Megemlítette, hogy 1989-ben "a hallgatás falát" törte át megszólalásaival, és most is a politikai véleménye szabad kinyilvánítása miatt kell bűnhődnie. "Bujtatott formában tovább tart a ceausizmus" - jelentette ki a Nicolae Ceausescu román kommunista diktátor által kialakított rendszerre utalva.

Úgy vélte, hogy a rendszerváltozásban játszott szerepéért kapott elismerés megvonása a romániai rendszerváltozás állapotát jelzi, és a szólásszabadság eszméjét, valamint Temesvár szellemét is sérti.
Emlékeztetett rá, hogy a kitüntetést már 2013-ban átadta megőrzésre az egykori temesvári harcostársaiból alakult forradalmi emlékbizottságnak.

Tőkés László szerint kitüntetésének megvonása beleilleszkedik abba az általános magyarellenes hangulatba, amely Romániában az elmúlt években erősödött meg. "Célpontokat keresnek a megfélemlítés céljával, és példát kívánnak statuálni azokkal, akik szólni mernek" - utalt a székelyföldi városok polgármesterei ellen indított eljárásokra.

Kijelentette: "fokozott mértékben ragaszkodnunk kell az olyan értékekhez, mint a szólásszabadság és a román magyar barátság", amelyek kárt szenvednek a döntés következtében.

Újságírói kérdésre Tőkés László elmondta, nem döntötte még el, hogy megtámadja-e a bíróságon az államfő intézkedését. Hozzátette, a pereskedés mellett is és ellen is tud érveket felsorakoztatni. Kijelentette, 1989-ben sem a dicsőség vágya késztette cselekvésre, és most sem kell neki föltétlenül a kitüntetés, de "nem lehet válasz nélkül hagyni, ha belénk fojtják a szót".

Azt is megemlítette, hogy a történtek után az általa vezetett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak (EMNT), és az EMNT védnöksége alatt működő Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) is újra kell értelmeznie a 2014-es választásokon támogatott Klaus Iohannishoz fűződő viszonyát.

Klaus Iohannis államfő csütörtökön jelentette be, hogy a kitüntetettek becsületbírósága által tett javaslatnak megfelelően visszavonta Tőkés Lászlótól a Románia csillaga érdemrendet.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: