2009-09-10 09:16:34• hírek • Garzó Ferenc/MTI

Tőkés a románok és magyarok viszonyáról

A székelyföldi önkormányzati tisztségviselők hétvégi találkozói ellen intézett szélsőséges támadások azt mutatják, hogy Romániában a román többség és a számbeli kisebbséget alkotó magyar közösség viszonya messze van a normálistól - olvasható az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) állásfoglalásában.

Az MTI bukaresti irodájába szerdán eljuttatott dokumentum aláírója, Tőkés László, az EMNT elnökeként kifejti: "Bár tudatában vagyunk annak, hogy az elnökválasztási kampány során a román politikusok hajlamosabbak +nemzetféltő+ kijelentésekre, mindazáltal megengedhetetlennek tartjuk, hogy magukat felelősnek tartó közéleti szereplők indítsanak - egyelőre csak - verbális agressziót a szubszidiaritás és az önkormányzatiság vezérelvére épülő Európai Unió egyik tagországában a pontosan ezen elvek tiszteletben tartásáért és gyakorlatba ültetéséért kiálló, közösségeik által demokratikusan megválasztott tisztségviselők ellen".

A református püspök több román politikusnak azokra a kirohanásaira utal, amelyek a román állam elleni cselekedetnek minősítették a székelyföldi területi autonómiára vonatkozó követeléseket. Ezek két önkormányzati nagygyűlésen hangzottak el: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és ez EMNT által kezdeményezett csíkszeredai, valamint a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által Székelyudvarhelyen szervezett találkozón. Ezek után nem pusztán a szélsőségesen nacionalista, hanem egyes mérsékelt politikusok is magyarellenes nyilatkozatokat adtak, felszólítva a hatóságokat, hogy indítsanak büntetőeljárást a területi autonómia sürgetői ellen.

Tőkés szerint mindkét rendezvény tiszteletben tartotta a jogállamiság alapelveit, s éppen ezért - mint fogalmaz - "a velük szembeni hatósági büntető fellépés szorgalmazása tulajdonképpen egyet jelent a román demokrácia és jogállamiság elleni durva támadással".

Leszögezi: Székelyföld sajátos közigazgatási jogállása összhangban áll az EU több tagországának ez irányú pozitív gyakorlatával. Az EMNT elnöke úgy véli: a székelyföldi választott önkormányzati tisztségviselők által kívánatosnak tartott megoldás erősíti, és nem gyengíti a román államot, amely biztosítani hivatott állampolgárai jólétét, esély- és jogegyenlőségét. 

Az EMNT felkéri az RMDSZ parlamenti képviseletét, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel védje meg a támadásoktól és a retorzióktól a Székelyföld területi autonómiájáért békés, demokratikus eszközökkel fellépő önkormányzati képviselőket, illetve nyújtsanak hathatós védelmet a székelyudvarhelyi tanácskozást szervező, képviselői mandátummal nem rendelkező SZNT-tisztségviselőknek is .

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: